Levél Magyarország Kormányának

Tisztelt Kormánytagok,

Van egy 72 éves édesanyám.

Amióta az eszemet tudom, (38 éve) kommunista, később szocialista párti volt. Talán már 1942-ben is, amikor 5 évesen a lebombázott, égő házukból menekültek, úgy, hogy közben a nagyanyám kiabált neki a sistergő lángok között, hogy fogja le a befonott két copfot, mert ha libeg a a feje mellett, akkor könnyebben tüzet fog.  

1956-ban sem ment el Magyarországról, pedig lett volna rá lehetősége. Amikor Budapest rommá volt lőve és a kidől falak között  az amerikából érkezett narancsokkal fociztak a gyerekek,  anyám akkor sem ugrott fel azAusztriába induló autóra. Mert hitte, hogy jobb lesz.  Hitte a Főiskolán is,  amikor 1956-os tanévet áthúzták az indexében, hitte amikor süvítő golyók mellett sétálgatott a Köztársaság téren és még akkor is hitt benne, amikor az egyik főiskolai csoporttársát nem látta a padokban a forradalom után. Nem látta és azt gondolta, hogy már régen Ausztriában van. Nem ott volt, ez később kiderült, amikor a szüleivel találkozott az utcán két év múlva. Még akkor is feketében jártak.

…és a 1960-as évek…tanárnő, gyógypedagógus.  A rendszer egyetlen jótéteménye, hogy anyámat a Gyógypedagógiai Főiskolára tanácsolta 1952-ben. 31 évet tanított

Becsületesen és odaadóan. Oktatta a gyenge képesságű gyerekeket éveket át. Egyszer kizsebelte egy volt tanítványa, de amikor az ellopott tárcán látta, hogy kit rabolt ki, szégyenkezve visszaadta neki a pénzestül, mindenestül. Anyám elégedetten rakta el és mosolyogva azt gondolta – “Már megérte”

31 éven keresztül jött haza mosolyogva áprilisban, LENIN születésénapi ünnepélyéről, mert akkor mindig kapott 300, később 400 forintot és tudott venni valami ajándékot nekem és ez otthon is ünnep volt, lévén, hogy egyedül nevelt.

Többször lett kiváló pedagógus és akkor nagyon büszke voltam rá.

Elvégezte a fokszimakszit rengeteget tanult és tanított, de sosem lett iskolaigazgató,  amire egész életében vágyott. Nem volt elég  - hogy is mondjam – “agilis”, használjuk most ezt  szót a talpnyalásra.

Sírt a képernyők előtt, amikor az MSZMP az utolsókat rúgta a 80-as évek végén,

Állandóan szaladgált a pártba!, agitált, beszédeket fogalmazott hátha csak átmeneti állapotról van szó. Embereket gyűjtött maga köré, veszkedett, érvelt, ahogy tanulta. Sajnos az eddig bevált módszerek nem vezettek semmire, a kommunizmus

“eszméjének” végleg vége lett és pártja összeomlásával Kádár János is elment. MEGHALT KÁDÁR JÁNOS! Ezt hallottam heteken át és anyámmal együtt szomorkodtam, gyászoltam.

…és ez a gyász tart a mai napig. Igen, a mai napig. 18 éven keresztül adta le voksát az MSZMP „utódjára” és hiszi, hogy ezzel nem halt meg Magyaroszág atyuskája a nagy vezér és minden visszafordítható. Ugyanúgy, szervezkedik, beszédeket ír, mint 20-30 évvel ezelőtt.

Igaz, mostanában  panaszkodott, hogy összesen 900 Ft vizitdíjat fizet egy vérvételért. Rossz néven vette azt is, hogy amikor begyulladt  szemmel ment az orvoshoz, előbb a vizitdíjat kérték, aztán kérdezte meg, hogy mi a baj. Alig látott anyám a könnyes, vörös szemével, de valahogy összeszedte a pénztárcájából.

Kérdeztem, hogy akkor miért szavazott olyan oldalra, ahol ez várható volt? Tudják, hogy mit válaszolt? “Mert ez a feladatom.”

Anyám teljesítetette a feladatát 72 éven keresztül és nem “kúrta” el.

Nos Tisztelt Kormánytagok, ez a mondat sarkalt erre a levélre, mert Önök anyám és a hasonló emberek vállán jutottak fel a hatalom csúcsára. Őket hitegették éveken át és csapták be 2006-ban.  ÖNÖKNEK MI A FELADATA?.

Tessék hálálkodni. A lehetőség adott.   

Anyám nyugdíját rendszeresen egészítem ki, hogy ne halljon éhen, vagy hogy el tudjon menni egy laborvizsgálatra. Nekem, ez a FELADATOM.

 No, meg csak imádkozni tudok, hogy egyszer térjen már észhez és haragudjon meg Önökre, hogy ilyen helyzetbe hozták, de Ő csak reménykedik…és tudják a remény hal meg utoljára…talán anyám túléli.