Zseni, aki szolgál
2008. április 4. péntek 21:40 Pécsi Újság

A világhírű pécsi szívsebész-professzor a közelmúltban ünnepelte hatvanadik születésnapját. A Pro Civitate-díjjal kitüntetett, szívműtéten átesett, mégis erőtől duzzadó Papp Lajos mesélt lapunknak a lelkiismeret fontosságáról, iraki útjáról és a nehéz kezdetekről.

Miért választotta az orvosi pályát?

- Nem én választottam, hanem a gyógyítás választott engem. Éppen ez volt a legnagyobb konfliktus az egyetemre való jelentkezésemkor. Sem nekem, sem bátyámnak nem kellett felvételeznie, hiszen mindketten az országos tanulmányi versenyen elért eredményünk alapján bekerültünk az egyetemre, ám egy felvételi elbeszélgetésre azért behívtak minket. Akkor azonban valami olyasmit mondhattam, ami nem tetszett, ezért Magyarország minden egyeteméről kitiltottak. És fizikai munkát javasoltak, hogy politikailag még fejlődjek. Azért történt ez, mert amikor azt kérdezték, miért akarok orvos lenni, nem tudtam nekik megfelelő választ adni. Csak azt mondtam: szeretem az embereket. Így lettem földalatti csillés a pécsi uránbányában - ez volt az első munkahelyem. Végül kalandosan, de 1967-ben - egy évvel és egy hónappal később, mint társaim - elkezdhettem az orvosegyetemet.

- A családjában voltak tudós elődök?

- Paraszti származású vagyok, Pécstől néhány kilométerre, Aranyosgadányban művelték, túrták a földet őseim - úgy ötszáz esztendeig Eddig tudtuk visszafejteni a családfánkat. A testvéreimmel együtt első generációs értelmiségiek vagyunk: a biológus végzettségű László bátyám volt a család zsenije, aki a maga korának egyik legfiatalabb akadémikusa volt, Gábor öcsém szintén orvos lett - három szakvizsgával. Annak idején én - a nálam sokkal jobban tanuló - édesapámmal együtt érettségiztem. Ennek az volt az oka, hogy ő elvégezte ugyan a technikumot, ám azt Horthy Miklós-technikumnak nevezték, s a végzettségét a kommunista rendszerben megvonták tőle.

- Sokan megkérdezik, egy világhírű orvosprofesszor miért vállal közéleti szerepet?

- A rendszerváltás után - 1991-ben - tele voltam illúziókkal. Annak idején kaptam egy gyönyörű megbízatást, a budapesti Haynal Imre Egyetem szív- és érsebészeti klinikájának igazgató-tanári állását nyertem el. Hittem, hogy van rendszerváltás, de azonnal belebotlottam egy korrupciós gazemberségbe, amelyet lelepleztem - persze, utána eltávolítottak. Ugyan soha nem folytattam direkt politizálást, ám az az egyetem balliberális vezetésű volt. Megpróbáltak ebből is politikát csinálni, engem pedig az MDF és a kereszténydemokraták felé sodortatni. Nem volt közöm hozzájuk, mégis így lettem politikai szereplő. Közéleti szerepvállalásaim soha nem voltak politikai inditatásúak: magyar értelmiségi vagyok, aki hisz, kérem nagy betűvel írja, a Krisztusi Szeretetben, a Jóistenben. Megpróbálom az életemet a tízparancsolatnak megfelelően vezetni, persze ez nem azt jelenti, hogy én nem hibázok, vagy nem követek el bűnt - de ha a lelkiismeretem csenget, próbálok korrigálni.

- Az első szívműtétre hogyan emlékszik?

- Ugyanúgy mint minden ember hasonló helyzetben: remegő térdekkel. Fantasztikus dolog egy szívet érinteni, megállítani, és mindig elmondhatatlan élmény egy szívet újra elindítani. Ezt még ma is csodának élem meg, és nagyon nagy alázattal viseltetek a szív iránt. Hisz hiába tanultam, nincs a fejemben minden tudás. Szükségem van a társaimra, az ő tudásukra, akaratukra ahhoz, hogy egy-egy műtét sikerüljön. A gyógyítás csapatmunka. A munkánk azonban egyszerre félelmetesen izgalmas és fájdalmas, és mindegyik beavatkozás hihetetlen lelki terhet is jelent.

- Néhány éve Irakban is járt. Mi motiválta akkor?

- Van úgy, hogy az embernek bizonyos helyzetekben lelkiismeret-furdalása van. Mellettem elment korábban jó néhány háború, mégsem éreztem ezt terhet. Az iraki háború idején azonban már közéleti szereplő voltam, és a szeretet fontosságát hirdettem. Tudtam, hogy amit állítanak a különböző mérges gázokról, nem igaz. Csak a pénzért, az olajért ölnek ártatlanokat, s a lelkiismeret-furdalásomtól nem tudtam szabadulni. Ami erőmből telt, azt úgy gondolom, megtettem. Megértettem az ottaniakat is, akik gyanúsnak találták, hogy egy szívsebész professzor egyedül, saját költségén kiutazik, és próbál segíteni nekik.

- Honnan meríti az erőt?

- Hiszem, hogy mindenki egyéni feladattal jön a világra. Kapunk egy talentumot, képességet, a dolgunk pedig az, hogy segítsünk embertársainkon - hol a katedrán, hol a műtőasztalnál, hol Irakban. Még a gyilkosnak is van lelkiismerete, még benne is van jóság. Én hiszem azt, hogy mindenkiből elő lehet ezt hívni. Segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy a lélek nemessége, a szívjóság felszínre kerüljön. Úgy gondolom, minden írásnál, beszédnél többet ér a tett, a példamutatás. Ha a munkatársaim számára szavaim nem harmonizálnának tetteimmel, nem állhatnék meg előttük. A betegekért munkálkodom, és mindig megpróbáltam komolyan venni az orvosi munkát. Nekem a magyar emberek fizették a tanulmányaimat, így tartozom nekik, és ki képviselje a betegek érdekeit, ha nem egy professzor? Mindegy, ki van hatalmon. Ez marad az iránymutatásom a még hátralévő néhány évben... Minden napra van feladat, melyet maximálisan el kell látni, nem mérlegelhetünk, nem tartalékolhatjuk erőnket.

- Tervek?

- A tudományos világ hihetetlenül fejlődik. Ha egy fél lépéssel lemaradunk, holnapra már behozhatatlan lehet a hátrány. A pécsi szívgyógyászati klinika ugyan hét-nyolc éves csak és így fiatalnak tűnik, de ahhoz, hogy a mai kornak megfeleljen, jelentős műszeres fejlesztésre van szükség. Most azon dolgozunk, hogy klinikánk - az 1999-től hat évig tartó időszak után - ismét a világ élvonalába tartozhasson.

Pályafutás

Budapest ötödik kerületének, és Kaposvárnak is díszpolgára, Prima Primissima díjban részesült. Széchényi-díjas.
Dr. Papp Lajos 1948. március 21.-én Aranyosgadányban látta meg a napvilágot. A Nagy Lajos Gimnázium után a Pécsi Orvostudományi Egyetemre iratkozik be, az orvosi diploma megszerzése után három szakvizsgát letesz. 1989-ben az Orvostudományok Doktora címet is eléri.
Hosszú ideig - 1977-től 1991-ig - a SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikájának tanársegéde, később adjunktusa. Majd a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen klinikaigazgatóként, a Zala Megyei Kórházban pedig osztályvezető főorvosként dolgozik. Pécsre 1997-ben tér vissza, s a POTE-n a Szívcentrum igazgatója, a szívsebészeti tanszék vezetője, 1999-től pedig a szívgyógyászati klinika igazgatója lesz.
A professzor három könyvet és közel kétszáz publikációt jegyez, a Magyar Kardiológiai Társaság alelnöke, az MTA közgyűlésének tagja. A nyolcvanas évek legelejétől számos külföldi tanulmányúton, továbbképzésen vesz részt - többek között Rómában, Moszkvában, Párizsban illetve, Baltimoreban, a bostoni Harvard Medical School-on - és tart előadást. Több nemzetközi és magyar szakmai szervezet tagja.

B. M. - Fotó: Dittrich Éva