Tisztelt Miniszterelnök Úr!
(Nyílt levél Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek)

Régóta csodálattal, sőt mondhatni ámulattal figyeljük azt a szinte már természet fölötti energiát, amely Önből sugárzik. A hazánk iránti olthatatlan szeretetéből fakadó hitet, a rendíthetetlenül a jövőbe néző tekintetet, amely nekünk is erőt ad azokban a nehéz pillanatokban, amikor némelyikünkben már-már ott motoszkál a feladás gondolata, amikor bizony többekben felmerül az eretnek gondolat, miszerint van élet Gyurcsány nélkül is. Most, amikor 18 év után mi is megismerhetjük végre a kisebbségi (mensevik) kormányozás keserveit, mint már sokszor, Ön ismét csak az élre áll, és még ebben a helyzetben is van ereje kitartást lehelni belénk, tömeges iskola bezárások után tömeges iskola létesítésekről, fejlődő gazdaságról, növekvő biztonságról szólni hőn szeretett népének.

Most végre úgy érezzük, megtaláltuk az élet azon szegmensét, amely talán mindennél fontosabb ma a világon, hazánkban pedig különösképpen: ez pedig nem más, mint a terjedő fasizmus elleni halálig tartó, permanens küzdelem! Hála Önnek, most már tudjuk: bár szürke hétköznapjaink során elkerülte a figyelmünket, igenis, fasiszta veszély van hazánkban és a világban. Újra kísértet járja be Európát, a kommunizmus 70 éven át bolyongó kísértete után most a reinkarnálódott fasizmus kísértete. Önnek - ellentétben velünk - erre is jut energiája, ez sem kerüli el a figyelmét, és nem csak figyelmeztet, hanem szinte már újkori magyar történelmet írva, azonnal a tettek mezejére lép.

Bevalljuk, naiv módon, minden segítség, ideológiai támasz nélkül vetettük bele magunkat az antifasiszta ellenállásba. Amikor megtudtuk, hogy a Hollán Ernő utcában sokan kell, hogy legyünk, erőt kell demonstrálnunk, mert jönnek ám a fasiszták is, azonnal megindultunk. Ahogy azonban lenni szokott, amikor az ember nem készül fel alaposan a feladatra, csalódás lett az osztályrészünk. Lelkesen hallgattuk az Ön szavait, és mindenre elszánva vártuk a fasisztákat, de csak nem akartak jönni. Kétségbeesetten kérdeztük a többieket, de hiába vártunk tőlük választ. Néhányan az utca körút felőli végénél állók felé mutogattak: talán azok lehetnek a fasiszták. (?) Ezt a gondolatot azonban gyorsan el kellett vetnünk, hiszen azok a fiatalok is ugyanazt akarták, amit mi: ugyanolyan nemzeti jelképeket hoztak, ugyanúgy a himnusz énekelték. Lógó orral mentünk haza. Be kell vallanunk, többen közülünk úgy érezték, hogy átvertek bennünket, bohócot csináltak belőlünk.

Ezt az érzést csak fokozta, hogy a holocaust emléknapon megint csak hiába vártuk a fasiszta provokátorokat, valahogy nem akartak jönni. Mi magunk külön is megemlékeztünk a holocaust áldozatairól a Vértanúk terén. Titkon abban reménykedtünk, hogy talán csak a fokozott biztosítás miatt nem jelentek meg a fasiszták a rakparton, itt azonban talán sikerül becserkésznünk közülük néhányat. Meg is jelent hamarosan egy gyanús alak, vállán kamerának látszó tárggyal. Fekete ing, sötét, bent ülő szemek, villogó tekintet, pont olyan, amilyennek Ön nagy ívű beszédében lefestette a ránk leselkedő fasisztákat. Arrogáns, fennhéjázó fellépése csak erősítette a gyanúnkat. Önkéntes antifasiszta ellenállóink éberen figyeltek, és azonnal ugrottak is. A sors azonban kegyetlen tréfát űzött velünk: kiderült, hogy a Magyar Televízió egyik munkatársára csaptunk le. Egyetlen árva fasiszta sem akadt a horgunkra, így hát ismételten dolgavégezetlenül kullogtunk haza.

Bizonyára ismeri azt az érzést, amikor az ember tenni szeretne, cselekedni, és aztán egyre-másra megszégyenül. Mi is ebben az állapotban leledztünk már, Ön azonban megint csak a legjobbkor lépett fel, és adott új erőt nekünk: amikor már-már elhittük volna, hogy nem is leselkedik ránk fasiszta veszély, Ön azonnal lefülelte a rejtőzködő fasizmus újabb megnyilvánulását, és ismét harcba hívott bennünket, humanistákat, antirasszistákat, mi pedig új hittel, tettre készen indultunk. A Népszava előtt villogó szemekkel kerestük a fasisztákat, de a sors ezúttal sem volt kegyes hozzánk: csupán 30-40, nemzeti jelképeinkkel díszített motorral és motorossal találkoztunk. Bizony, a legkevésbé sem emlékeztettek Mussolini feketeingeseire, sőt sajnos még Mátyás fekete seregére sem.

Már-már letettünk volna a további harcról, amikor értesültünk róla, hogy Ön változatlan kitartással kívánja folytatni az antifasiszta ellenállást, meggyőződése, miszerint bizony komoly fasiszta veszély fenyeget, továbbra is töretlen. Május 9-én újabb, minden eddiginél nagyobb antifasiszta demonstrációra számíthatunk, természetesen az Ön aktív részvételével. A fent említett korábbi fiaskóink okán ugyan a lelkesedésünk valamellyest megcsappant, de azért ott leszünk! Lenne azonban egy kérésünk tisztelt Miniszterelnök Úr:

ÁLLJON AZ ÉLÜNKRE!

Igazi, karizmatikus vezető nélkül a legelkötelezettebb antifasiszta ellenálló sem csinál nyarat. Mi - akárcsak egykoron Pelikán elvtárs - nem vagyunk ideológiailag eléggé képzettek, mi nem látjuk tisztán, hogy pontosan hol is van az ellenség, ki is a fasiszta. De Ön igen! Kérjük, vezessen bennünket - mint egykoron Virág elvtárs Pelikán elvtársat -, hogy végre valahára valóban ez a harc lehessen a végső! Fogja a kezünket, mutassa nekünk az utat! Nyissa fel a szemünket, tanítson meg bennünket látni! Ossza meg velünk páratlan tudását, hogy mi is felismerjük a fasisztákat, megtaláljuk a búvóhelyeiket, átlássunk kisszerű trükkjeiken, és ne üljünk fel a szánalmas kis provokációiknak. Segítsen nekünk Miniszterelnök Úr, hogy mi is segíthessünk Önnek! Hogy együtt vihessük győzelemre közös ügyünket, hogy vállvetve tisztíthassuk meg hazánkat, Európát és a világot a hétfejű fasiszta rémtől. Valósítsuk meg együtt a szentimentális lelkületű néhai Szabó Iván álmát: mezítláb tapossuk szét az éledő antiszemitizmus parazsát!

Önnel az élünkön, legyünk mi az új kísértet, amely bejárja Európát: az antifasiszta ellenállók kísértete!

Kroko tanár úr

Vezér az úton

Na de kérem szépen a magyarok feltétlen tisztelt vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr nem biztos, hogy időt tud szakítani egy ilyen - legyen bár igen színvonalas és igaz - magánlevélre.

Mindamellett, hogy az elmondottak alapján csatlakozom az előttem szólóhoz, némi kevéske kiegészítést bátorkodom hozzáfűzni Krokó tanár úr nyílt leveléhez. Mert mi valóban nem értjük!

A magyarok egyetlen, feltétlen tisztelt vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr reggel éjjel, meg este (lehet, keverem kicsit a napszakokat?) azért áldozza legkisebb leheletét is, hogy nekünk új irányokat mutasson, mint tette számos nagy elődje, akikkel - mint a 301-es parcella óta tudjuk - még elvtársias tegező viszonyban is van. Noha az általa Imre bácsinak szólított elhunyt kínálta akkori tanácstalansága miatt, mégsem cseréltek helyet.

A magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, a mi elárvult népünk bölcsességének forrása. Már-már emberfeletti teljesítménnyel írja internetes naplóját a maga különös stílusában. Ezt egyszerű munkás ember nem nagyon tudja elolvasni, hiszen nincs ideje rá - hazájáért dolgozik és vesz részt rendíthetetlenül a nemzetközi munkaversenyben.

A magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt nagy vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, népünk bölcsességének forrása hosszú munkás évei alatt bebizonyította a takarékosság előnyeit, hiszen tudja, mit jelent hajnalban kelni, napi tíz órát robotolni és az ezért kapott minimálbérből megélni. Számtanból sose voltam jó tanuló, így elakadtam a milliárd szó megértésénél.
Ő tudta! Ő tudja! Ő tudni fogja! Nem kicsit, nagyon! De mennyire! Akarom mondani, mi az hogy? Nagyon is!

A magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt és hőn szeretett nagy vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, népünk bölcsességének dicsőséges forrása rendkívüli tolarenciával megáldott emberként pártolja a művészeteket, a vallás és gondolatszabadságot. A gondolatszabadságot. Barátaival csendben, mosolyogva jegyet vásárol egy eldugott kicsi utcában. Hungarica-jegyet. Számtalan más fontos önként, népünkért vállalt hősies feladata mellett már kora ifjúságában sem feledkezett meg a gyakori bérmálkozásról. Még a zsinagógában is a Megváltót szólongatja. Erről gyakorta beszél. Beszél. Beszél.

A szavak országútján száguldva a fényességes jövő felé csak azt nem értem, hogy mi miért maradtunk le a magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt és hőn szeretett, nagy és hatalmas vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, népünk minden bölcsességének dicsőséges forrása mögött? A szavak országútján! Lemaradtunk! Lemaradtunk?

Emberek! Tempó! Nekünk maradt a cselekvés. Ameddig vezérünket utol nem érjük, építünk magunknak új Hazát. Az ám! Hazám! Hazát! De olyat ám! De olyat ám, ahol reggel, este, meg éjjel mindenki biztonságban élve tanulhat, dolgozhat, nevelhet gyermeket, gyógyulhat, megöregedhet (öregecskedhet). Ilyen Hazát szeretnénk. Az ám, Hazám!
Gondolatszabadság mellett a szólás szabadságát, hogy ha hárman-négyen jónapotot köszönünk egymásnak a nyílt utcán egy helyen, ne kelljen rögtön körbepislogni leselkedő kamerák felé. Szólás után is legyen szabadság!

Igen, kedves magyarok, nekünk most éppen a szabadságra van szükségünk! Legalább olyan tempóban, mint vezérünk előre szaladt a történelmi szavak országútján. Erről esik mostanában a legkevesebb szó, még ünnepek idején is. Az élet sója! Szabadság nélkül ízetlen az élet, s az étel. Mi is tudunk irányokat mutatni. Magunknak. A szabadsághoz vezető utat! Egyetlen merész lépéssel el lehet indulni ezen az úton. Nem kell hozzá más, mint józan ész, furfang, egy kevés kurázsi. A többi jön magától. Nem kicsit, nagyon!

A magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt és hőn szeretett nagy és hatalmas vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, népünk minden bölcsességének dicsőséges és fényes forrása a maga hihetetlen szerénységével fontos feladatokat osztott meg eszme-, és küzdőtársaival. Titkos népszaporulati tanácsosokkal vette körül magát, amit csupán egy teljes alázattal elmondott, noha heves indulatokkal fűtött beszámolóban mondott el, ha jól emlékszem már vagy két éve. Még a szúnyogok is megálltak a levegőben a Balaton felett, olyan drámai volt az addigi tevékenységükről ez a beszéd. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy azóta sem tartja szükségesnek bármit csinálni. Semmit! Még vagy két évig. Semmit!
Mi meg csak irigykedtünk, utcára mentünk, és értetlenül skandáltuk a jelszavakat. Pedig hát tanulni kellett volna ebből és megcselekedni, amit megkövetel a Haza. Csinálni kellett volna, amit kell, nem gumibottal verni magunkat, kilőni a saját szemünket, meg nótázgatni. Olyannyira nótázgatni, hogy neki már csak a nóta felét hagytuk, mi meg kezdtünk elölről az egészet, egésszel. Szégyenünkben rácsokkal védtük magunktól az országot. Azt a hétszázát! A rácson belül volt a műveleti terület, azon kívül a műveletlen, a szabad. Szabad.

A magyarok egyetlen, méltó, feltétlen tisztelt és hőn szeretett nagy és hatalmas vezére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, népünk minden bölcsességének dicsőséges és fényes forrása mire megjárja a maga szavakbeli útját, itt egy demokratikus, virágzó, egész Magyarország kel életre.
Vissza akar majd térni. Vissza! Visszaaa? Újabb és újabb felséges beruházásokkal szándékozik foglalkozni, mint például a madárgyártás, felhősimogatás. Turista-látványosságként még saját nyaralója felett előre meghámozza nekünk az augusztusi szeleket, csak azután engedi tovább a főváros felé, hiszen akkor már nem kell szólni róla a gondtalanul ünneplő pestieknek. Pihenjen inkább! Légkondicionált, vastag falak mögött, teljes ellátással. Hiszen megérdemli. A hűvöst biztosan. A sétát is, miközben számos képzett alkalmazott vigyáz rá. A hűvösön.

Hihetetlenül ambiciózus alkatánál fogva vezérünknek nem nyújt majd elegendő távlatot a földkörüli út. Segíteni kell neki fölkörüli pályára térni. Ehhez azonban mindenkire szükség lesz! Mindenkire!! Mindenkire!!!
Ennek az új útnak az lesz számára a tanulsága, hogy a csillagokat megszégyenítő ragyogással, vándorszegfű képében fényeskedhet az égen, de ide nem tér vissza.

Sajnáljuk, mi jót akartunk neki.


Budapest, 2008. május 5.

Lengyel Károly