Erdélyi vélemény az orbánizmusról: aki bogár után megy, sz@rba lép…

2008-06-14. 21:14

Nem szűkölködünk agyongazdagodott nemzetkifosztókban, ígérgető hazudozókban, neptunos árulókban. Van elég belőle, úgyhogy nem kell importálnunk. És ezek a mieink is meg tudják magyarázni, mikor, miért volt szükség azokra a hazugságokra, talpnyalói akciókra, árulásokra, csalásokra az erdélyi magyarság „érdekében". Meg tudják magyarázni, hogy reálpolitikai okokból, jól felfogott kisebbségi magyar érdekből kellett alányalni Bukarestben.

Székelyudvarhelyen Orbán Viktornak a helyhatósági választási kampány nagygyűlésén ezek voltak a visszatérő szavai: Megérett az idő a változásra.

Valóban. Már régen megérett, sőt, túlérett. Bizony. Annyira túlérett, hogy már rohad. Csak az a baj –, hogy az ő korábbi szavait használjam: „Nem vagyunk úgy öltözve." Mármint a változásra.

Õk akkor sem voltak magyarul öltözve, amikor a '90-es évek elején egy Trianon-megemlékezés alkalmával pimaszul, nyegle, imádságtalan, liberális magyartalansággal kivonultak a parlamenti ülésteremből. (Ha mindent olyan jól tudnának, mint ki- és bevonulni...) Pedig akkor még a homokozóban lett volna a helyük, hisz még taknyukon csúszkáltak szabadidejükben. De ekkor már büszkén feszengtek a parlamenti ülésteremben, két átdorbézolt éjszaka közti macskajajjal, és dőzsöltek az adófizetők pénzén. Õket nem érdekelte Trianon, az országcsonkítás, mert azt az ő liberális magyarfaló mentoraik nagyapái követték el, és szerintük az úgy van jól, ahogy most van. 

Õk – a Fidesz – 2002-ben sem voltak úgy öltözve, hogy a nyilvánvaló baloldali csalás ellenére és teljes népi támogatás mellett újraszámoltassák a szavazatokat. Pedig biztos, hogy ők kaptak több szavazatot. Hiába hídlezárás, tüntetés, Kossuth téri nagygyűlés, mert már ekkor leszóltak nekik messziről, az Óperencián túlról: „Nyughassatok! Tessék leülni, hazaküldeni az egymillió embert, mert mi másokra gondoltunk." Emlékeznek Viktor ijedt arcára a hatalmas tömeget látva? Akkor döbbent rá: mi lesz ebből, ha ez a tömeg tőle függetlenül akcióba lép?! Attól rettent meg, hogy túllépi a fentről kirajzolt pálya határait, a megengedett keretet. És ebből okulva, szófogadón engedelmeskedett több éven át futtatóinak. Többször is hazaküldte(!), valósággal dróton rángatta az érte és egy szabad magyar létért tüntetőket.

Mint ahogy a 2004. december 5-i népszavazásra sem volt egészen „kiöltözve" a Fidesz. Csak visszafogottan. Vagy mondjuk úgy: szándékosan későre kezdett „öltözni", és akkor is a tőle el nem várt hanyagsággal, mert a kórházakról való népi véleményt tartotta fontosabbnak, nem az összmagyarság ügyét. Meg is látszott az eredményen!

Õk 2005. szeptember 26-án sem voltak úgy „öltözve", és minden jajveszékelő határon túli felkérés, könyörgés, sírás, reménykedés ellenére megszavazták minden feltétel nélkül Románia csatlakozását az EU-hoz. Elszalasztottak egy soha vissza nem térő alkalmat. Sőt, még Brüsszelből is hazarendelték képviselőiket, hogy biztos legyen a végeredmény.

 

Minthogy Orbán Viktor 2006-ban sem volt úgy „öltözve", hogy megnyerje a választásokat, mert nem is akarta megnyerni (az ő szavai!). Csak papolt a szélbe, újra becsapta dróton rángatott választói táborát, mint mindig. Pedig azok éjt nappá téve hajtottak, hogy a Fideszt győzelemre vigyék.

Vakulj, magyar!

És vakultak – képletesen és valóságban! Tizennégy szemgolyó – melyre úgy mondjuk, hogy a legféltettebb minden ember számára –, melyet nem tud visszaadni soha senki. És ez Orbán Viktornak a magyargyűlölő irányítóihoz (nem népéhez) való alányaló kutyahűségén, elinaló gyávaságán múlt.

Ne értsenek félre, én nem védem az RMDSZ patrónusát, Gyurcsányt és bandáját. Azok született, nevelt, kiképzett, minősített árulók, csalók, tolvajok, országtönkretevők, népvagyon-kiárusítók, olyanok, akik az anyatejjel szívták magukba a magyargyűlöletet, de Orbántól mást várt volna minden magyar! Bátor, karakán kiállást. Egyenes beszédet, és ahhoz mért tetteket.

Ennek ellenére Orbán úr elhatározta, hogy most a csökkent ellenállás útját választja, nem a rablóprivatizáló kormányt váltja, hanem cion-liberális neveléséhez híven, kórusban az SZDSZ és MSZP magyargyűlölő csürhéjével a Magyar Gárda felpofozására öltözik be. Ott nem kell szembemennie Fletóval, sőt, annak „jóindulatú" helyeslésére, sürgető felszólítására számíthat.

Orbán úr Horthy Miklóssal példázódik, aki mellett ő olyan csökött kis pirinyó politikai kerti törpe, hogy ki sem látszik a fűből. Horthy szavait veszi a szájára, akinek ő még a cipőfűzőjét sem köthette volna meg. Ugyanis Horthy egy bátor magyar katona volt. Nem futott el a harcból sebesülten sem, mert az Otrantói szorosban sebesülten is vezényelte a tengeri csatát, s nem menekült le a fedélközbe fülét farkát behúzva, mint Orbán V. – V. mint Vesztes – az Astoriától. Horthy tisztességes, összmagyarságban gondolkodó, területi revízióért harcoló, magyarszívű államférfi volt, aki 22 évi kormányzósága alatt nem lopott egy tűt sem, s nem lett gazdagabb!!! Így nem is volt zsarolható! Ám Orbán Viktor – akár a többi pénzsóvár pofaviselő – már egy pár év alatt dögdagadtra gazdagodott. Ennek következtében úgy táncoltatják őket, ahogyan a magyartönkretevés terve megkívánja.

Hasonlítgatja magát Berlusconihoz is, akihez egy dologban hasonlít is, Izrael felé való hajlongásban, ám valószínű, hogy Berlusconi nagyon sértve érezné magát, ha Orbán Viktorhoz hasonlítaná valaki.

 

Micsoda lelkiismeret lakozik ebben az emberben? Mi folyhat ereiben? Hogy nem magyar vér, az biztos.
Nekünk – erdélyi magyaroknak, székelyeknek – ilyen, minket állandóan eláruló, hazudozó, ígérgető patrónusra nincs szükségünk. Ezért nem kell Budapestről idefáradnia, mert ilyen itt nálunk is kapható, akármelyik tábort nézzük. Egyik a másikból szakadt ki. Olvasni sem tudnak olyan folyékonyan, mint ígérgetni, hazudni.

Nem szűkölködünk agyongazdagodott nemzetkifosztókban, ígérgető hazudozókban, neptunos árulókban. Van elég belőle, úgyhogy nem kell importálnunk. És ezek a mieink is meg tudják magyarázni, mikor, miért volt szükség azokra a hazugságokra, talpnyalói akciókra, árulásokra, csalásokra az erdélyi magyarság „érdekében". Meg tudják magyarázni, hogy reálpolitikai okokból, jól felfogott kisebbségi magyar érdekből kellett alányalni Bukarestben.

Orbán Viktor már a nyolcvanas évek végén arra a szerepre volt kiszemelve, hogy a magyar nemzeti oldalt visszafogja, ne engedje meg egy komoly magyar nemzeti érdekekért küzdő jobboldal kifejlődését. „Tőlünk jobbra nem lesz párt" – ígérte megbízóinak. (íme a válasz Vona úr nyíltlevelére! - a szerk.) És tartotta is szavát, mert minden alakulatot szétvert és pártjának feneketlen bendőjébe süllyesztett. A Fidesz egy olyan politikai latrinává vált, melybe tölteléknek minden hulladék belefér. Mert a szétbomlasztott pártokból a gerincesek nem álltak be Orbán „mindenkit megvédő" esernyője alá. Talán csak az olyan naivak, akik még hittek benne, de aztán csalódtak.

Õ egyetlen jobboldali pártot szeret, tisztel, amelyet a Fidesz testvérpártjának tekint – ez az izraeli Likud –, mely évtizedek óta a palesztin lakosság kiirtásában tüntette ki magát, és amely nagy előszeretettel vásároltatja fel Magyarországot, a cionista zsidók által a Russischen Invaliden 1910. december 30-i számában közöltek szellemében: „Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot." 

Ám a sok szemfényvesztés, hazudozás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Olyan helyzet áll elő, amelyet már Orbán úr nem fog tudni kezelni, és így megbízói félrelökik onnan, a politikai hulladékok klotyójába kerül, s a nemzeti oldalon sem talál egy sajnálkozót sem. Ahol szemrebbenés nélkül húzzák le rá a vizet, leúsztatva őt a latrinába, s más megoldást, más zsinóron rángatható bábut keresnek a magyarság szabadságvágyának elfojtására.

A mór/icka/ megtette a „kötelességét", a mór/icka/ mehet.

Majd Horn Gábor mutatja az irányt.

Orbán Viktor nemegyszer habosra verte a száját Tusnádon a nagy székelybarátságtól eltelve, majd jóllakott, elkente a száját a zsíros vacsorával, hazament, aztán pár hét múlva az erdélyi magyarok ellen szavazott a magyar országgyűlésben. És ezt nem egyszer tette meg, hanem minden esetben, amikor kötelezve volt rá. Mert ő egy megvezetett, egy fogható ember. Soha nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, ha megbízói rászóltak fentről.  

Sem Pesten, sem Brüsszelben.

Dörzsölt, ravasz politikus. Le a kalappal! Aki népámításra akarja adni a fejét, sokat tanulhat tőle.

Szerencséjére ez idáig ezt mindig meg tudta magyarázni, tudniillik, hogy jó reálpolitikai, bölcs előrelátásból cselekedett úgy, ahogy. Mert ő tudja, nagyon tudja. Sokkal jobban, mint más. Csak ő tudja igazán. Persze, mert még gondolkoznia sem kell, mert neki megmondják, mit szabad. Ha volna benne és csicskásaiban egy szemernyi szégyenérzet, soha nem tenné a lábát egyikük sem Erdélybe, Székelyföldre.

 

Õ igazán az Antall-i örökség képviselője, mert a Kárpátalját eljátszó, minden jogos területi és határon túli nemzetiségi követelésről lemondó, csak demagóg szövegekkel magyarkodó (tizenötmillió magyar miniszterelnöke) gyáva Antall politikájának hűséges továbbtologatója.

Ám ő most harapófogóba kerül. Egyik oldalról megbízói szorítják, a másik oldalról a nemzet még benne hívő rétege. Úgy van ő, mint az ügetőverseny hajtói. Hajtani kell, akár csak a látszatért, de nem szabad vágtába menni át, mert akkor kiírja magát a versenyből. És ez neki ez idáig sikerült. Tulajdonképpen elmondható Orbán Viktorról, hogy nagyon jól politizált, ami a világkormány általi magyarrohasztó megbízását illeti. Több mint tíz éven át sikerült ügetnie, visszafognia, zsibbasztania, szédítenie az egész magyarságot ígérgetéseivel, és hűségesen falazott, mialatt a másik szolgahad, a gyurcsányi strómancsürhe, megbízásához híven eladta, szétlopta, tönkretette az országot. Áruló magatartása abból is látszik, hogy a győri Országzászló avatásnál nem lehettek jelen a fideszesek. A pártvezetés félreparancsolta őket, ők meg vakon, elvtelenül szót fogadtak.

Bambulj, magyar.

Sajnos Magyarországon jelenleg nem mutatkozik egy olyan, tömeget mozgósítani képes, karizmatikus, vezető egyéniség a láthatáron, aki garanciát jelentene a politikai vizek tetején úszó ganéj leszűrésében, félresöprésében és a nemzet talpra állításában. Orbán ilyen lehetett volna, de ő már minden kártyáját eljátszotta, hiteltelen figurává, bohóccá minősítette magát. Normális magyar ember már nem ad hitelt neki. 

Ezt megsínyli a határokon kívül rekedt nemzetrész is.

Nagyon silány remény tehát az erdélyi magyarság számára, ha bizalmát egy ilyen készséges szolgalélekbe, távirányított bábuba veti, akinek az őt megbízó háttérhatalom már régen kijelölte a befutballozható pályát, és amely pályának a határain ő soha nem is merészelte túlrúgni a labdát. 

Az Orbánban reménykedők nem kell nagyon keresgéljék, miért veszítették el az udvarhelyi választásokat. Csak nézzenek szembe az elmúlt években kimondott szavai és tettei közt tátongó űrrel, és a vezetőik által önmentségként győzelemnek titulált kudarcot köszönjék meg neki. Annyit még hozzátehetünk, hogy a nép nem egészen vak, érzéketlen. Rájött, érezte, súgta neki valami, hogy ettől a csapattól és patrónusától az eddig tapasztaltak szerint nem várhat sokat.

Adalékként még az utóbbi napokban megnyilvánuló tetteiről. Levelet írt az SZDSZ frissen megválasztott elnökének, Fodor Gábornak, mely levélben alányalt a minden megnyilvánulásában magyarellenes, csökött egy százalékos párt elnökének, mely párt felelős minden magyarellenes tettért, mely a gazdasági, tanügyi, pénzügyi, egészségügyi téren megnyilvánult az utóbbi években. 

Reménykedhetnek azonban azok, akiket a szép szavak elbűvölnek – Orbán Viktor újra eljön az idén Tusnádra, megmondja a frankót, aztán hazamegy, és az első adandó alkalommal ellenünk szavaz valamilyen, bármilyen, akármilyen sorsfordító kérdésben.

És még egy tanulság a székely mondás szerint: Aki bogár után megy, az sz@rba lép.

Kolumbán Sándor