Mindenkinek megvan a maga keresztje, még neked is, Eduardo barátom, aki félig zsidónak született, de muszlim lett belőled.
A Te kereszted Santa Cruse de Sierra lett Bolíviában, ahol születtél, és ahová visszatértél meghalni.
Nagy utat jártál be térben és szellemi fejlődésben is. Időd kevés adatott. 49 év.
Egy hosszú emberi élet fele állhatott volna még előtted.
Első tizenkét évedben hithű katolikusnak nevelt édesanyád családja,
majd megérintett a baloldali forradalmak szele.
Vérkommunista édesapád álmokat hajszolva Chilébe, Svédországba,
végül Magyarországra hozott.
Dél-amerikai vérmérsékletedet nem hűtötte le az orosz tél sem.
Visszatértél és szolgáltad a kádári kommunizmust.
A délszláv háborúban felnyílt a szemed, mikor rájöttél, hogy a vörös csillag árnyékánban harcoló szerbek gyilkolják a magyarokat, a horvátokat, a muszlimokat. Fegyvert fogtál és hősiesen küzdöttél az általad szervezett nemzetközi brigád élén.
Hősök voltatok. Védtétek a magyar falvakat.
Vukovár ostromát egy társaddal élted túl.
A horvátok becsültek bátorságodért, ezredessé neveztek ki.
Hazatértél, de nem találtad a helyed a régi elvtársak közt, hiszen addigra már nem voltak az elvtársaid, vörösbárókká öltöztek át.
Kóstolgattak téged is, hiszen az ő kutyájuk kölykének tartottak, csak Te komolyan vetted az ígéretet, hogy legfeljebb a láncaidat veszítheted.
Nem kértél a buliból. Nem álltál be a sorba, hogy privatizálj egy gyárat.
Te addigra már rátaláltál a helyes útra.
Jobban érdekelt a nemzet sorsa, mint a sajátod. Igazi forradalmár voltál,
akinek halála a nyugalom.
Te mondtad, hogy csak a háború az a helyzet, amelyben az ember mindig a teljesítőképességének a 100 %-át kell hogy nyújtsa, különben meghal.
A háborúhoz szerencse kell.
Most nem volt szerencséd, sajnos.
Megdöbbentő volt látni, hogy kivégeztek a társaiddal együtt.
Megdöbbentő olvasni, hogy Bolviában is ugyan úgy hazudoznak a politikusok, mint nálunk.
Tudom, a Te életutadban benne volt, hogy egy golyó végezzen veled, de hogy hátba lőjjenek, ez a sors fintora, hiszen számtalanszor néztél farkasszemet az ellenség puskáival. Meglehet, elárultak hiszen a hősök sorsa ez.
Talán nem ez lett volna a sorsod, ha eszedbe jutott volna a régi igazság : Senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Emlékszem, mikor megkérdezték tőled, hogy milyen lelőni egy embert, Te lazán elővetted a pisztolyod, lőttél egyet és csak annyit mondtál : " Ennyi ! "
Sajátos íze volt a válaszaidnak, ha támadtak.
Monták fasiszta vagy, Te csak annyit reagáltál : " Na és akkor mi van ??? "
Halálod után is támadnak, kaján vigyorral nyugtázzák régi elvtársaid, hogy már nem törsz több borsot az orruk alá.
Remélem tévednek, és sírodból is kinyúlsz, megrázod őket, hogy érezzék a halál jeges leheletét és kezdjenek el félni, de nagyon.
Hiszem, hogy tartogatsz még meglepetéseket pár ember számára.
Sok mocskot, fájdalmat, aljasságot láttál, mégis megőrizted dél-amerikai temperamentumod.
A háborúban egy reggel kismacskák nyávogására ébredtél. Felemelted a takaród és láttad, hogy egy macska melletted érezte a legnagyobb biztonságban magát és ott fialt meg.
Elmosolyodtál és csak annyit mondtál : " Jé, szültem hat macskát."
Tervezted, hogy folytatod a filmed és benne lesz ez a jelenet is, mert meg akartad mutatni, hogy még egy iszonyatos háborúban is megvannak azok a pillanatok, amikért érdemes életben maradni.
Ez a film már nem készül el, mert tegnap hajnalban lepergett életed filmjének utolsó kockája is.
Nincs Happy End, igaz nem is rajongtál az amerikai cukormázért.
Annak a mondásnak legalább a fele igaz a Te esetedben, hogy " Igyekezz úgy élni életed, hogy mikor az utolsó pillanatban lepereg előtted életed filmje, ne tudd eldönteni, hogy mit láttál : kalandfilmet vagy pornofilmet ! "
Béke Veled Eduardo