|
Hungarizmus
forrás: Lelkiismeret88 2009.05.07. 12:20
Egy ilyen követendő szellemiség, a ma agyongyalázott, rágalmakkal bemocskolt Hungarizmus, melyet ismeretlenül utasít el a liberális szennyhez és történelmi hazugságokhoz szoktatott társadalom. Milyen különös természetű is a magyar. Egy rabló, idegen törzs nyomására hajlandó megvetni vértanúit, elítélni saját fajtáját, hogy ezzel is megfelelhessen kifosztóinak. Bűnös mindebben a héber irányítás alatt álló politika kormányostul ellenzékestül, de felelős sorsáért az a társadalom is mely nemcsak hogy eltűri, de még óvja is az életnedvét szívó daganatot. Magyarországon a növekvő feszültség hatására egyre-másra alakulnak a nemzetmentő szervezetek, melyek – feltételezve minden jó szándékot – az ország veszni látszó érdekeit próbálják menteni. Az már viszont naivságukat bizonyítja, hogy feltétel nélkül engednek az élre olyan személyeket, akik nem oly régen még az ellenkező térfélen szolgáltak, s hírnevüket is az ellenségnek köszönhették. Ne feledjük, hogy éppen az ilyen és ehhez hasonló ostoba hiszékenység miatt maradhatott el a majd húsz évvel ezelőtti rendszerváltás. Most tapasztalhatjuk, hogy mihez is vezet az effajta öngyilkos tolerancia. És befejezésül még egy gondolat: Nem egymás provokátorozásával, valós vagy alaptalan vádak hangoztatásával kellene az amúgy is sérülékeny egységet veszélyeztetnünk. Ennél sokkal fontosabb lenne a – ma nem túl divatos – gondolkodás alkalmazása annak érdekében, hogy felismerjük és elejét vegyük a nemzeti oldal irányítását megcélzó bomlasztásnak. Kommentár nélkül....
Biztos világnézet, biztos győzelem
Egyre több gondolkodó honfitársunk kezdi már belátni, hogy az 1990 óta vérünket szívó parlamenti horda is a zsidóság által megalkotott kommunizmus és a liberalizmus ölelkezéséből fogant. Ez idő alatt a Magyarországot romlásba döntő hazaárulók azon fáradoztak, hogy lejárassanak minden nemzeti megnyilvánulást.
Hogy lassan már 20. éve nem tudjuk leseperni magunkról a piócákat, annak számos oka van. Sajnos csak kevesek látják, hogy ezek az okok – bár valósak – mégis csak következményei két alapvető hiányosságnak.
Egy nemzeti önbecsülésre épülő eszme, és a szilárd erkölcsi alapot biztosító hit, alapfeltétele annak, hogy egy társadalom érdekei szerint működhessen.
Nem véletlen, hogy a „felvilágosodás” kezdetén, 1789-ben éppen ezeknek a megtartó oszlopoknak a ledöntését tűzte ki céljául zsidó közreműködéssel, egy világuralomra törő szabadkőműves társaság.
Ahhoz, hogy egy népet a kellő mélységbe lehessen taszítani, el kell tőle ragadni mindazokat a kapaszkodókat, melyet a nemzeti öntudat és az Istenbe vetett hit nyújt számára. Nélkülük olyanná válik, mint egy tájékozódó képességét vesztett ember, aki nem leli a helyes utat, s lelkében a keserűség pótcselekvések egész sorát indítja el.
Majd valahonnan… igaznak tűnő alakok érkeznek, akik után megkönnyebbülve, bizakodva indul el utolsó útjára a megtévesztett vándor.
Sajnos mi is pótcselekvések egész tucatjaival fárasztjuk önmagunkat a hatalom legnagyobb örömére.
Felesleges, eredménytelen aláírásgyűjtésekben, majálisba forduló tüntetésekben, félpályás útzárakban, ünnepeinken rendszeresített utcai fogócskákban és a kollaboráns szakszervezetek által kezdeményezett, tervszerűen bedöntött sztrájkokban merül ki minden ellenállásunk.
Sokan azzal ámítják magukat, hogyha még nagyobb lesz a nyomor és az elkeseredés, akkor majd felébred a nemzet. Mások fotelekben üldögélve misztikus segítségekről fantáziálnak, de vannak olyanok is, akik a fizetésképtelenné vált százezrek, milliók utcára vonulásában látják a változás kezdetét.
De vajon mit is kezdene - feltételezett - győzelemével az a társaság, amelynek befizetetlen csekkek lobogtatásában merül ki minden összetartó ereje? Egy világnézettel nem rendelkező vak sokadalom hőbörgéseire csak legyintenk az új honfoglalók és lakájaik.
Ameddig nincs közös eszme, amely képes lenne egyben tartani nemzettestvéreinket, nem érdemes felesleges pótcselekvésekkel kifárasztani önmagunkat és feláldozni tettre kész gyermekeinket.
Az így nem, de nem tudom hogyan zsákutcája, csak a biztos kudarcot hordozza magában. Arról nem is beszélve, hogy az eredménytelen erőfeszítések csak növelik az általános tanácstalanok és a társadalmi depressziót. Elképzelhető az józanésszel, hogy hittel és világnézettel nem rendelkező – annak hiányát sok esetben fel sem ismerő – honfitársaink egy pénzügyi és technikai túlerővel szemben érvényesíthetnék erőtlen akaratukat?
Az önálló nemzetek unióba terelése, a közös pénz bevezetése, a Lisszaboni Szerződés aláírásának kierőszakolása, a nemzeti sajátosságok és kultúrák felszámolása mind, a hamis felsőbbrendűség-tudattal rendelkezők találmánya.
Vagyonától, múltjától és önrendelkezésétől megfosztott magyarságnak csak akkor vannak esélyei a jövőt tekintve, ha képes egy javát szolgáló világnézet mentén felsorakozni.
Egy ilyen követendő szellemiség, a ma agyongyalázott, rágalmakkal bemocskolt Hungarizmus, melyet ismeretlenül utasít el a liberális szennyhez és történelmi hazugságokhoz szoktatott társadalom.
Milyen különös természetű is a magyar. Egy rabló, idegen törzs nyomására hajlandó megvetni vértanúit, elítélni saját fajtáját, hogy ezzel is megfelelhessen kifosztóinak.
Bűnös mindebben a héber irányítás alatt álló politika kormányostul ellenzékestül, de felelős sorsáért az a társadalom is mely nemcsak hogy eltűri, de még óvja is az életnedvét szívó daganatot.
Magyarországon a növekvő feszültség hatására egyre-másra alakulnak a nemzetmentő szervezetek, melyek – feltételezve minden jó szándékot – az ország veszni látszó érdekeit próbálják menteni. Az már viszont naivságukat bizonyítja, hogy feltétel nélkül engednek az élre olyan személyeket, akik nem oly régen még az ellenkező térfélen szolgáltak, s hírnevüket is az ellenségnek köszönhették.
Ne feledjük, hogy éppen az ilyen és ehhez hasonló ostoba hiszékenység miatt maradhatott el a majd húsz évvel ezelőtti rendszerváltás. Most tapasztalhatjuk, hogy mihez is vezet az effajta öngyilkos tolerancia.
És befejezésül még egy gondolat:
Nem egymás provokátorozásával, valós vagy alaptalan vádak hangoztatásával kellene az amúgy is sérülékeny egységet veszélyeztetnünk.
Ennél sokkal fontosabb lenne a – ma nem túl divatos – gondolkodás alkalmazása annak érdekében, hogy felismerjük és elejét vegyük a nemzeti oldal irányítását megcélzó bomlasztásnak.
Hit, gondolkodás, magyar irányítás!
B.L.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
