VÉLEMÉNY : "A WANSEE-I JEGYZŐKÖNYV 1942" MARGÓJÁRA
"A WANSEE-I JEGYZŐKÖNYV 1942" MARGÓJÁRA
Bóna Mária Ilona 2009.05.07. 12:43
Kiderült, hogy a negyvenes évek első felében azért nem tudtunk szakítani a német birodalommal, mert külföldi szervezetek azt akarták, hogy a hozzánk menekültek biztonságban legyenek. Ha Horthy szembefordult volna Hitlerrel – ahogy tervezte – akkor a nácik megszálltak volna bennünket, és nagy tömeget deportáltak volna Németországba.A magyarság tehát feláldozta önmagát. A negyvenes évek második felében mégis gyakran épp azok bélyegeztek „utolsó csatlósnak” minket, akikért vérünket ontottuk a Donnál, majd a keleti fronton. Ma pedig a filmet azok hallgatják agyon – sőt néha címkézik is – akik továbbra is tudatlanságban akarják tartani a társadalmat. Más, eddig elhallgatott történelmi tényeket is felszínre hoz a film neves és elismert történészek megszólaltatásával.Minél több magyarnak látnia kell a Horthy-filmet, hogy megértse múltunkat – és JELENÜNKET…
A table slated 11 million European Jews, divided up by country, for inclusion in the plan. Although murder was not explicitly proposed, one section of the Protocol was unequivocal:
In large, single-sex labour columns, Jews fit to work will work their way eastwards constructing roads. Doubtless the large majority will be eliminated by natural causes. Any final remnant that survives will doubtless consist of the most resistant elements. They will have to be dealt with appropriately, because otherwise, by natural selection, they would form the germ cell of a new Jewish revival.
None of the participants at the meeting, many coming from long-established ministries—the Ministry of the Interior, the Ministry of Justice, the Foreign Ministry, and the Reich Chancellery—protested. To many postwar observers it seemed incredible that such educated men, eight of them holding doctorates, had gone along with such proposals. As a symbol of the orderly governance of genocide, the protocol remains without parallel.
.....
A kormányzó menekültügyi biztosa
Elborzasztó tényt emel a napvilágra a Horthy – a kormányzó című film…
Kiderült, hogy a negyvenes évek első felében azért nem tudtunk szakítani a német birodalommal, mert külföldi szervezetek azt akarták, hogy a hozzánk menekültek biztonságban legyenek. Ha Horthy szembefordult volna Hitlerrel – ahogy tervezte – akkor a nácik megszálltak volna bennünket, és nagy tömeget deportáltak volna Németországba.
A magyarság tehát feláldozta önmagát. A negyvenes évek második felében mégis gyakran épp azok bélyegeztek „utolsó csatlósnak” minket, akikért vérünket ontottuk a Donnál, majd a keleti fronton.
Ma pedig a filmet azok hallgatják agyon – sőt néha címkézik is – akik továbbra is tudatlanságban akarják tartani a társadalmat. Más, eddig elhallgatott történelmi tényeket is felszínre hoz a film neves és elismert történészek megszólaltatásával.
Minél több magyarnak látnia kell a Horthy-filmet, hogy megértse múltunkat – és JELENÜNKET…
A kormányzó menekültügyi biztosa
Száztíz esztendeje, 1896-ban született id. Antall József, aki a második világháború éveiben a magyar földre menekült üldözöttek legendás védelmezőjévé lett, aki a sok tízezer menekült ellátását, jogvédelmét megszervezte. 1945 után kisgazdapárti politikusként újjáépítési miniszteri posztot töltött be Tildy Zoltán, később pedig Nagy Ferenc kormányában. Az 1940.-es évek végétől kezdődően – kényszerűen – több, mint két évtizeden át visszavonultan élt. Azonban politikai ellenfelei is elismerték mindazt, amit annak idején az erdélyi magyar, zsidó, lengyel, francia, olasz és még sok – közöttük több száz orosz – menekültért tett. Amiért aztán 1944 tavaszától megjárta a Gestapó börtöneit, amiért 1945 után magas kitüntetéseket kapott, és amiért százezrek gondoltak rá később mint megmentőjükre.
Id. Antall József a Belügyminisztérium munkatársa lett 1932-től, ahol elsősorban szociális ügyekkel foglalkozott. A legnagyobb feladata a menekültügy megszervezése és irányítása volt. A trianoni békeszerződés alapján elszakított terültekről érkezett magyarokkal, majd a zsidó menekültekkel, a francia szökevény foglyokkal, az olasz katonákkal, a délszláv és az orosz katonai és polgári személyek ügyével foglalkozott.
Az erdélyieken kívül az első külföldi menekültek Ausztriából és Csehszlovákiából érkeztek 1938-39-ben. Ők, részben politikai menekültek, részben zsidónak minősülő személyek voltak. Ők több tízezres tömeget jelentettek. A velük való bánásmód különös figyelmet igényelt, hiszen Budapestnek számolnia kellett a náci külügyminisztérium erőteljes tiltakozásával, amely a magyar kormányzatot már úgyis túlzott liberalizmussal vádolta a zsidókkal való bánásmód miatt.
Azonban Magyarország már a második világháború kitörése előtt is az üldözöttek menekítésének szervezett központja volt, ami ebben az esetben nemcsak a befogadást, hanem a továbbmenekítést is jelentette.
Mint jellemzőt említendő itt, hogy 1939 júliusában a magyar külügyminiszter tudtával, Antall József szervezésében az Erzsébet királyné és a Carl Dusantehergőzhajók közel 900 – zömmel cseh, szlovák, felvidéki, kárpátaljai, német és osztrák – zsidót szállítottak a Duna torkolatában fekvő Sulinára, ahol a vesztegzárat kijátszva a nyílt tengeren átszállították őket a Palesztinába induló Noemia Julia nevű panamai teherhajóra. Az utat a magyar külügyminisztérium biztosította. 1940 májusában egy bolgár lobogó alatt hajózó gőzösön Pozsonyból vittek száz zsidót a Duna-torkolathoz, s az utat a magyar hatóságok biztosították.
Május 24-én, Mohácsnál váratlan műszaki problémák léptek fel, amelyeket órákon belül meg kellett oldani, hiszen a késedelem az utasok életét és továbbjutását veszélyeztette. Ekkor Antall József saját hatáskörében úgy rendezkedett, hogy a helybeli kikötőhatóságok megfelelő képzettségű hajótisztet bízzanak meg a hajónak jugoszláv vizekre történő átvezetésére.
Néhány óra múlva már jugoszláv vizeken voltak az üldözöttek, és végül elérték céljukat.
Id. Antall József, a magyar törvények közé 1936-ban becikkelyezett – a háborúk esetén a katonai foglyokkal és menekültekkel foglalkozó- második genfi egyezményt nemhogy maradéktalanul betartotta, hanem az egész menekültügyet szociális kérdéssé nyilvánította. Ebben a vonatkozásban a magyar felfogás túllépte a nemzetközi jogban rögzítetteket, humanizmusával egyedülálló példát szolgáltatott Európában.
Például, már 1939. szeptember végén Antall József utasította a menekülteket fogadó határkörzetek közigazgatási vezetőit, hogy zsidóként egyetlen személyt se vegyenek nyilvántartásba, mindenkit keresztény papírokkal lássanak el. Ez alól csak azok képeztek kivételt, akik minden körülmények között ragaszkodtak hitük valós bejegyzéséhez. Megkülönböztetés nélkül mindenkit elhelyeztek ideiglenes, később végleges táborokba, a zsidóságukhoz ragaszkodókat pedig a budapesti és vidéki zsidóközösségek gondjaira bízták, természetesen nekik is folyósították a segélyeket, a szeretetadományokat.
A zsidókkal való megkülönböztetett bánásmód természetesen a németek állandó tiltakozását váltotta ki, amely változatlanul újra és újra hangot kapott, egészen Magyarország német megszállásáig. A már Magyarországon tartózkodók csoportjait 1941-ben újabb tömegek követték, elsősorban a németek által elfoglalt Lvów, Stanislawów és Kolomija környékéről.
A magyar belügyminisztérium IX. osztálya a Duna kanyarban – Esztergom környékén – helyezett el jelentős számú lengyel zsidót. Számukra óvodákat (Szentendre, Leányfalu, Csobánka), Budapest környékén (Rákosfalva és Csillaghegy) pedig kollégiumi rendszerű iskolákat szervezett. Balatonbogláron is sok zsidó fiatalnak nyújtott tanulási lehetőséget a Lengyel Ifjúsági Táborban, valójában az akkori Európa egyetlen lengyel gimnáziumában. A német tiltakozások miatt 1943-ban változtatni kellett az iskolarendszeren, hivatalosan megszüntették a lengyel zsidó iskolákat, viszont titokban Vácon megszervezték a 150 férőhelyes Lengyel Tiszti Árvák Otthonát, ahol valójában zsidó gyerekek éltek és tanultak.
A folytatás olvasható a MENEKÜLTEK MENEDÉKE című könyvben. Megjelent a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó kiadásában, Budapesten, 1997-ben, Kapronczay Károly szerkesztésében, Id. Antall József emlékirataiból.
Ui.: Nem szeretném Wallenberg menekítő érdemeit kisebbíteni, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy Id. Antall Józsefről semmit nem tudunk, míg Wallenbergnek már szobrot is állítottak Budapesten ugyanazért a ténykedéséért…
Ideje lenne átértékelni az ISMERETEK alapján az egész Horthy-korszakot!
Ideje lenne erről a történelmi korszakról is végre a tényeket tanítani és tanulni a bolsevista értelmezések helyett!
AJÁNLOM AZ OLDALT
