Kiskunlacházán járt a Gárda-koporsót is vittünk ahogy kérték, de a GYILKOSOKNAK...

2009. Május 24.

Kiskunlacháza, újra

Meleg májusi napon vonult le megint a Magyar Gárda Kiskunlacházára, mert verőfényes tavaszi időben is akadnak dermesztő pillanatai a magyaroknak. Horák Nóra iszonyatos halála után nemrégiben iskolából hazaigyekvő tizenkét esztendős kislányt támadtak meg cigány suhancok.
Kezd nagyon elég lenni!
Kiss Róbertet, az országos főkapitányt halálosan megfenyegették. A gárdának azt üzenték, ha még egyszer Kiskunlacházára jön, hozzon magával koporsót is.
Hát hozott.
A széles, fekete szalagon ez állt: Horák Nóra gyilkosai. Nekik vittük a koporsót.
A gárda felsorakozott, és Nóra emlékművéhez vonult, a gyilkosság helyszínére. Elöl a koporsóvivők, mögöttük egy zászlós csoport, legvégül a többiek, vagy négyszázan.
Szegedi Csanád, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapító tagja, a Jobbik alelnöke és egyik EP képviselőjelöltje, Kiss Róbert, a Magyar Gárda Országos Főkapitánya a néma csöndben tiszteletüket fejezték ki az emlékhely előtt. A zöldleveles, vörös rózsákkal és fehér szalaggal díszített koszorút két ifjú gárdista lány helyezte el, majd a főkapitány is letette koszorúját.
Szögi Lajos családja, egy ismeretlen amerikai magyar asszony és mások koszorúi mellé odakerült a Jobbiké is. Aztán jött egy férfi virággal, levette kakastollas kalapját, és meghajtotta a fejét. Mécses is került újra.
A művelődési házhoz vezető úton fájós derekú idős asszony bandukol. Változott a helyzet a faluban, kérdezem. Rám néz, nem változott itt semmi, feleli. Hozzá becsöngettek egyszer a cigányok, hoztunk a néninek harmincötezer forintot, mondták. Nekem? Nem jár nekem sehonnan pénz, ugyan honnan hozták volna? A Marika néni küldte, hangzott a válasz. Akkor vigyék is vissza annak a Marika néninek. Azzal az orrukra csapta az ajtót. Nem sokkal később kórházba került, nem is maradt kihasználatlanul a lehetőség, azonnal betörtek hozzá. Készpénzt kerestek, de nem találtak, hát jól felforgatták a házat és elszeleltek.
Egy másik asszony meséli, Nóra édesanyja bejött az üzletbe, úgy zokogott, hogy a többiek sem tudták megvigasztalni, vele sírtak ők is. A négyéves pici lány tartja bennük a lelket, ha ő nem lenne, megölték volna magukat. Valaki Nóra születésnapján megemlékezést szervezett. Összegyűlt vagy ötven ember, elmentek a temetőbe, aztán a ligetbe, az emlékhelyhez. Amikor visszafelé sétáltak, Kun László szobránál rohamrendőrök várták őket. Csak néztek, és nem hittek a szemüknek.
A községben három iskola van, a tanulók egyharmada cigány. Nóra halálának éjjelét követően két hétig közülük egy se jött iskolába. A faluból is eltűntek. Vajon miért, néz kérdő szemmel rám az asszony, nekem nem jutott eszembe eltűnni a házamból. A kérdés költői, a válasz kimondatlanul is ott lebeg a levegőben.
Nyolcadikos leány meséli, a fűtőtestnek támaszkodva állt, amikor minden ok nélkül megtámadták. Ha valaki ellenáll, cigánygyerek rögtön ezzel érvel: kiirtom a családodat.
Az enyémet aztán nem, mondta egy kislány, akinek helyén volt a szíve és az esze, hívom a Magyar Gárdát, ha még egyszer ilyet a szádon kiejtesz! Azóta őhozzá nem szól egyik sem.
Az asszonyok úgy járnak a boltba, hogy kiszámolják, 19 990 forintig a „vásárolni valókat”, és azzal szépen angolosan távoznak. Már amelyik tud számolni, mert aki nem, az az unokájával megy, az segít neki a kalkulálásban.
Csoda-e, ha Szegedi Csanád kérésére, miszerint tegye fel a kezét, aki azt gondolja, hogy van cigánybűnözés, minden ott lévő karja a magasba emelkedett? Csak a parlamenti pártok nem tudnak róla, mert nem szabad nekik.
Rend kell. Nagyon itt az ideje. Németh Attila, a szervező, akitől a köszöntő szavakat hallottuk, a gárdában látja a rend lehetőségét. Ő volt, aki a falunapon az eseményt meghirdette, és közölte a ráckevei rendőrfőkapitánnyal, hogy a biztosítást a Magyar Gárdával képzeli el.
A főkapitány néhány nyomozóval most is ott állt a téren, persze civilben, kezében a Barikád című újsággal. Kapta, elfogadta.
Volner János beszélt éppen, elmondta, amit lassan minden magyar ember megtapasztal.
Hogy szeretnék én most gondolatolvasó lenni, sóhajtott mellettem egy asszony, miközben erősen nézte a ráckevei rendőrfőkapitány őszes fejét.
Én is, gondoltam magamban. A nyomozó hátranézett. Nocsak kihallatszott a fejemből? Ez igen. Ilyen képességgel már rég minden kegyetlen gyilkos rács mögött tudhatnánk.
Valahogy nem akaródzik megtalálni őket, hiába minden DNS-minta.
Ha nekik nem sikerül, majd sikerül a csendőrségnek, amelynek tagjai a Magyar Gárdából verbuválódnak, a Jobbik pedig mindent megtesz azért, hogy a Szent Korona alkotmánya szerint élhessünk, mert 2011-gyel repül a föld a talpunk alól, ezt megvárni nem szabad.
Az első lépés a tisztességes élet felé az EP-választás. Végre magyarok is képviselik hazánkfiai érdekeit Brüsszelben. Akkor majd a gazdáknak is jobb lesz, mert harcolnak értük.
A küzdelmet nem adjuk fel. Magyarország nem juthat Palesztina sorsára. Akik ezt eltervezték, bűnösök, és bűnhődni fognak, ahogy azt megérdemlik. És talán lekerül Izrael hirdetőtábláiról a mondat: Gyertek velünk az új hazába, Magyarországra.
A rendezvény a végéhez közeledik, énekeljük a Szózatot, a Székely Himnuszt. Mindenki vigyázzban áll. A ráckevei rendőrfőkapitány és a nyomozó is.
Mielőtt mindenki elszéled, Kiss Róbert főkapitány még intéz néhány szót a gárdához. Aztán a rendőrséghez is: augusztus harmincadikáig kap a rendőrség lehetőséget Horák Nóra gyilkosainak kézre kerítésére. Ha addig nem történik meg, a Magyar Gárda ismét eljön Kiskunlacházára, és megkeresi őket.

Ne féljetek! Ha megrettentenek benneteket, akkor ők győztek! Bátorság! Lesz szebb jövőnk!

Kucsera Zsuzsa
gárdista