|
A fogantatástól kezdődően
Bóna Mária Ilona 2009.12.15. 09:32
Ha igaz, hogy Kertész Imrének, vagyis a Sorstalanság című, Nobel díjas regénye hősének egy év sorstalanság jutott osztályrészül, akkor az is igaz, hogy évtizedek óta, a materialista eszmék jegyében, intézményesen - sorstalanságra kárhoztatják a magyarságot. Sorstalanságra és lelketlenségre. Kikre is mondja a magyar ember, hogy LELKETLEN? LELKETLEN! Mondja a magyar ember, ha valakiről úgy gondolja, hogy ártó szándékkal tesz, vagy érez. Ilyen lelketlen, önmagának és ezzel közvetlen környezetében élőknek is ártó szándékkal "éli", vagy inkább önpusztítja és pusztítja életét Európa szívében a magyarnak nevezett nép. Meg is mutatkozik a halandósági rátánkban és a születések számának tragikus csökkenésében. Miért? Talán azért, mert 1956 után már megbizonyosodhatott arról, hogy nem fordulhat azok ellen, akik rákényszerítették és még egy kicsit sem hagyták magyarítani azt a szörnyű ideológiát, "kultúrát", amitől olyan frusztált lett, hogy tehetetlen dühében önmaga ellen fordult és fordul folyamatosan!
Nemcsak "az első levegővételtől", hanem a fogantatástól kezdődően!
"Minden szülőnek feladata, hogy a gyermekével az első levegővételtől kezdődően együttműködjön, és együtt készüljenek a gyermek számára is sok megpróbáltatást hozó feladatra.
Amíg a gyermek építi a testi, és építi a Lelkét, majd a Szellemét, bizony sok nehézségen megy át mind a gyermek, mind a szülő."
Írja többek között OmMaat Ré.
Ezek a gondolatok - a mindenkitől és mindentől elidegenedett, agyoncivilizált emberiség emberi utódait gondozó - a gyermekkel való legfontosabb szülői együttműködésről szólnak.
Az el-lelketlenedő- elembertelenedő világról és világhoz szólnak.
Csakhogy volt és van egy materialistának nevezett eszmerendszer a világnak ezen a közép-keleti féltekén, ahol ez a LELKETLENÍTÉS intézményesült az elmúlt évtizedekben.
Mert szó nem volt róla, hogy az ember nemcsak anyagi eredetű szerv- és idegrendszer, hanem pszichikus struktúráját tekintve is egyszeri- egyedi és megismételhetetlen élőlény. (Akinek az ÉLETE a fogantatással kezdődik és valóban, a csillagokban megvagyon írva a sorsa.)
Ha igaz, hogy Kertész Imrének, vagyis a Sorstalanság című, Nobel díjas regénye hősének egy év sorstalanság jutott osztályrészül, akkor az is igaz, hogy évtizedek óta, a materialista eszmék jegyében, intézményesen - sorstalanságra kárhoztatják a magyarságot.
Sorstalanságra és lelketlenségre.
Kikre is mondja a magyar ember, hogy LELKETLEN?
LELKETLEN! Mondja a magyar ember, ha valakiről úgy gondolja, hogy ártó szándékkal tesz, vagy érez.
Ilyen lelketlen, önmagának és ezzel közvetlen környezetében élőknek is ártó szándékkal "éli", vagy inkább önpusztítja és pusztítja életét Európa szívében a magyarnak nevezett nép.
Meg is mutatkozik a halandósági rátánkban és a születések számának tragikus csökkenésében.
Miért?
Talán azért, mert 1956 után már megbizonyosodhatott arról, hogy nem fordulhat azok ellen, akik rákényszerítették és még egy kicsit sem hagyták magyarítani azt a szörnyű ideológiát, "kultúrát", amitől olyan frusztált lett, hogy tehetetlen dühében önmaga ellen fordult és fordul folyamatosan!
Bizonyság erre: az elvetélt magzatok milliói, a magas öngyilkosságok száma, az alkoholizmus, mint népbetegség és az ebből következő összes korai halálok.
Ma már ott tartunk, hogy minden magyarnak egy másik magyar a legnagyobb ellensége!
Öreg a fiatalnak, fiatal az öregnek, nő a férfinak, férfi a nőnek, kétkezi munkás a szellemi munkát végző értelmiséginek, értelmiségi a kétkezi dolgozónak, szülő gyermekének, gyerek szülőjének, oktató diákjának, diák tanárának... és a lelketlen hatalom, az azt kiszolgáló lelketlen bürokrácia (adminisztráció) az egész nemzetnek!
Hatvan év, össznépi lelketlenségben eltöltött idő elég lehet egy nemzet életében ahhoz, hogy kipusztítsa önmagát?
Úgy látszik, hiába az anyagiak gyarapítása, a műtárgyak és az egész társadalmi építmény fáradságos, véres-verejtékes építgetése, ha rossz, lelketlen alapokra idegen "kultúrákra" (materialista és a kapitalista fogyasztói társadalom "kultúrái") épült és épül!
Le kell bontani, ezt az "építményt", mert előbb-utóbb összeomlik magától és maga alá temeti a benne élőket!
Föl kell, de új alapokon építeni az új társadalmi építményt!
Ebből az építkezésből nem hiányozhat az egyetlen kohézióerő: a LELKIERŐ, amely garantáltan összetart, megtart, NEMZETTÉ egyesít (kovácsol) egy népet!"
Bóna Mária Ilona
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
