A gárdista feladja magát
olvasónk küldte 2009.12.17. 15:45
Aztán ott van Fegyverneki bácsi esete. Fegyverneki bácsi egy idős nyugdíjas, itt lakik a házunkban, a harmadik emeleten. Kicsi gyerekkorom óta ismerem, mindig tisztelettudóan köszöntem neki, ha találkoztunk, és meghallgattam, amikor a liftre várva az egészségi állapotáról, az időjárásról vagy a futballról mesélt. A múltkor is összefutottam vele a lépcsőházban, épp a pénztárcájában matatott, amiben ott lehetett az egész havi nyugdíja. A Legfelsőbb Bíróság irányadó kinyilatkoztatásáig ugyan eszembe sem jutott az az eshetőség, hogy én Fegyverneki bácsit egy fegyvernek látszó franciakulccsal leüssem, és elraboljam tőle a nyugdíját, de ma már belátom, hogy eme erőszakos végkifejlet lehetősége mindvégig fennállt, hiszen valóban nálam volt a franciakulcs a találkozásunk idején, és ugyan mibe került volna jól fejbekólintani vele a becsületben megőszült kisöreget, akit én világéletemben tiszteltem?
A gárdista feladja magát
Blog | 2009. december 17., csütörtök - 01:06, Szerző: Szebb Jenő, Blogcímkék: Magyar Gárda
Alulírott Szebb Jenő gárdista ezennel feladom magam. Kérem a rendőrség illetékeseit, hogy azonnal küldjenek értem egy járőrkocsit, és vigyenek el engem bilincsben. Ugyan semmiféle bűncselekményt nem követtem el, de érzem, hogy magamban hordozom a lehetőséget.
Akkor világosodtam meg ez ügyben, midőn a Legfelsőbb Bíróság kedden kifejtette: Az a tény, hogy a Magyar Gárda rendezvényein nem történt erőszak, nem zárja ki, hogy ne hordozták volna magukban az erőszakos következmények lehetőségét.
Részletes, feltáró jellegű vallomást kívánok tenni, tisztelt törvényszék. Még soha életemben nem törtem be sehová, de beismerem, a múltkor megálltam egy szaküzlet kirakata előtt, és sóvárogva nézegettem a plazmatévéket. Nekem olyanom még sosem volt, és bár igaz, hogy egyszer sem fordult meg a fejemben, miszerint becstelen módon kéne hozzájutni az említett híradástechnikai termékhez, de ma már tudom, hogy a lehetőség fennállt. Ott lapult bennem, és én nem vettem észre. Bármikor megtörténhetett volna, hogy bezúzom egy féltéglával a kirakatot, elragadok egy plazmatévét, aztán elfutok vele, mint a nyúl. És ez a tudat iszonyú. Álszent és önbecsapó módon eddig becsületes, jó magyar embernek hittem magam, és most be kellett látnom, hogy egy látens bűnözőt melengettem a saját keblemen.
Aztán ott van Fegyverneki bácsi esete. Fegyverneki bácsi egy idős nyugdíjas, itt lakik a házunkban, a harmadik emeleten. Kicsi gyerekkorom óta ismerem, mindig tisztelettudóan köszöntem neki, ha találkoztunk, és meghallgattam, amikor a liftre várva az egészségi állapotáról, az időjárásról vagy a futballról mesélt. A múltkor is összefutottam vele a lépcsőházban, épp a pénztárcájában matatott, amiben ott lehetett az egész havi nyugdíja. A Legfelsőbb Bíróság irányadó kinyilatkoztatásáig ugyan eszembe sem jutott az az eshetőség, hogy én Fegyverneki bácsit egy fegyvernek látszó franciakulccsal leüssem, és elraboljam tőle a nyugdíját, de ma már belátom, hogy eme erőszakos végkifejlet lehetősége mindvégig fennállt, hiszen valóban nálam volt a franciakulcs a találkozásunk idején, és ugyan mibe került volna jól fejbekólintani vele a becsületben megőszült kisöreget, akit én világéletemben tiszteltem?
Tessenek tehát értem küldeni azt a járőrkocsit, nincs itt már mire várni, előzzük meg a nagyobb bajt, amíg lehet. A Legfelsőbb Bíróság sziporkázó logikájú levezetése kapcsán kénytelen vagyok erre a következtetésre jutni, és amíg ideérnek a hatósági személyek, sötét foltok után fogok kutatni az önéletrajzomban. Szolgálhat az is érdekességgel, hiszen magában hordozza a lehetőséget, hogy egyáltalán nem előre megfontolt szándékú, hanem gondatlanságból elkövetett gyermeke vagyok a szüleimnek, tehát már a génjeimben hordozom a bűnt, ezért is kell engem jó messzire elszállítmányozni. Minél távolabb vagyok a társadalomtól, annál jobb.
Jöjjenek értem minél hamarabb! Ne várjuk meg a nyarat, könyörgöm! Mert mi lesz akkor, ha júniusban kimegyek majd a strandra, és meglátok egy igen szemrevaló, kívánatos, bikinit viselő ártatlan hajadont? Ugyan soha életemben nem erőszakoskodtam nőkkel, ilyesmi a kisagyamban sem fordult meg, de a Legfelsőbb Bíróság okos iránymutatása alapján kénytelen vagyok belátni, hogy ez bármikor előfordulhat, elvégre az erőszakos következmények lehetőségét ott hordozom a fürdőgatyámban, és mi sem jellemzőbb a megátalkodottságomra, mint hogy a nemi erőszaktevés célszerszámát, akármerre is megyek, aljas módon mindig magammal viszem. Higgyék el, engem is meglepett, hogy ennyire cinikus, gátlástalan, hovatovább brutális kegyetlenségű bűnöző írmagját hordozom magamban, és ez idáig képtelen voltam kizárni az erőszakos következmények lehetőségét, hiába is tettettem magam jogkövető, törvénytisztelő honpolgárnak.
És ha mindez nem lenne elég a hatóságnak, akkor varrják rám a bíróság megsértésének bűncselekményét is. Ugyan soha életemben nem mondtam ki, és le sem írtam, hogy a bírói karban bizony utolsó, mocsadék, korrupt, senkiházi, hazaáruló ázalagok is szerepelnek, de nincs ember, aki biztosítékot adhatna, hogy ez a jövőben sem fog megtörténni. Magamban hordozom az erőszakos szavakat, rengeteget ismerek közülük, itt bujkál mind az agyamban, és a jó Isten mentse meg a lakosságot attól, hogy ezek a szavak egyszer csak mondatokká álljanak össze a fejemben, és a legváratlanabb pillanatban kicsússzanak a számon. Jó hangosan, és másokat megbotránkoztató, sőt, félelemkeltő módon.
Tessék engem elhurcolni, most azonnal! Higgyék el, mindenkinek jobb lesz így. Ígérem, nem fogok ellenállást tanúsítani... bár erre nem mernék megesküdni, hiszen miért pont ennek a lehetőségét ne hordoznám magamban?
|