|
Olvasói beszámoló
forrás: Jövőnk.info 2010.02.14. 23:09
Ifj. Győrkös István kiemelte, hogy ezeknek a katonáknak az égvilágon semmijük nem volt már hátra, csak a becsületük. Tudták, hogy a halál is jobb a letérdelésnél, ezért kitörtek. 65 év távlatából mi tudjuk, hogy a becsületük megmaradt, miként az előadó édesapja mondta '98-as beszédében: a becsület több mint az élet. Az ősök példája lebegett a kitörők előtt is, a Hunyadiak, Zrínyi Miklós, az egri nők - hogy csak néhányat említsünk a nemzet hősei közül - soha nem adták fel a harcot. Győrkös elmondta, hogy a túlélő kitörők hivatalos létszáma 800 főre tehető, ám itt nem a számok a lényegesek, hanem a száraz tények és számok mögött lévő magas rendű, példamutató erkölcsi mozzanatok. Az előadó hitet tett a hősök emlékének ápolása mellett, hiszen ha mi nem tesszük ezt meg akkor a liberális történelemszemlélet minden értéket felemészt mögöttünk. ... A szombati délutánt sokan már nagyon régóta vártuk. A fővároson kívül került megtartásra a Becsület Napja rendezvénysorozat fő eseménye. Szép környezetet találtak a szervezők, távol a belváros zajától, bűzétől, liberális mocskától, multikulti szennyétől. El lehet mondani, hogy már az odaút tesztelte a megemlékezők fizikumát, ám pont ennek okán is nagy élmény volt a helyszínre való megérkezés. A Himnusz eléneklésével kezdődött a megemlékezés, majd Ifj. Győrkös István beszédét hallhattuk. Kiemelte, hogy nem MNA-sokat, PHM-eseket, vagy gárdistákat lát itt: büszke magyarok gyűltek össze, akik bár nem mindenben értenek egyet, de a céljaik közösek. Az EMM részéről Barkai Roland beszédében kiemelte, hogy azon csoportok, akik most a helyszínen vannak, alapvetően a tevőleges nemzetszolgálat céljából végzik munkájukat szervezeti kereteiken belül. A nemzet legjobbjai bármikor készek megvédeni hazájukat.
Olvasói beszámoló a Becsület Napja rendezvényekről
Pár percet késtem az Egységes Magyarország Mozgalom csütörtöki Becsület Napi emlékestjéről, ám egy kicsit késve is kezdtük el kegyeleti megemlékezésünket. A bejárat előtt a Pax Hungarica Mozgalom vezetője állt a bajtársakra várva, és arra a kérdésemre, hogy mégis kicsodák az utca másik oldalán összegyűlt fiatalok, az antifasiszta ellentüntetők választ kaptam. Ki gondolná 2010-ben, hogy tizen-, huszonéves fiatalok még a vállukra veszik a fasizmus elleni harc elképesztően felelősségteljes, hálátlan és nemes feladatát? A nagy derültség után bementem a büszke, magyar fiatalokkal megtelt előadóterembe.
A Pax Hungarica Klub előadásairól jól ismert éleslátású történész, Szász Péter nyitotta meg az emlékestet a tőle megszokott magas színvonalon. Történeti és filozófiai fejtegetéseiben kitért az antifasiszta humanizmus álságosságára is. A materialisták szerint mi a háborúban, a családok szétverésében hiszünk, és a halálkultuszt magasztaljuk. Erről szó sincs, hiszen a Hungarizmus hősi szemlélete pont az életért és a közösségért hozott áldozat fontosságát hangsúlyozza ki. A kitörésben részt vett hősök halála nem volt hiába való, hiszen "haláluk bennünk új életre kel."
A magas színvonalú felvezetés után a Konzervatív Antibolsevista Szövetség egyik vezetője, az 56-os Szalay Róbert kért és kapott szót. Rövid felszólalásában tájékoztatta a hallgatóságot a Szövetség munkájáról, a bolsevizmus bűneinek feltárásáról, valamint arról, hogy - bár a titkosítást már feloldották - 1990 után két évtizeddel sem publikálható a bolsevista bűnösök névsora. (Mint oly sok mindenben, ebben is tükröződik a polgári jogrend erkölcstelensége!) 56 leverése után nagyjából 20 ezer Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem talált gazdára. E magasztos érdemrend birtokosai nem mások, mint a magyar szabadság ellen fegyvert ragadó legaljasabb, legsötétebb vörös söpredékek. Sokan közülük ma is köztünk járnak, ezek leszármazottai KISZ-es funkcionáriusok lettek, hogy aztán liberális demokrácia néven korrupcióba, mocsokba és fertőbe taszítsák Magyarországot. Fontos lenne tehát a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem birtokosainak nyilvánossá tétele. Szalay Róbert érdekességképpen megemlítette, hogy bizonyos nácivadász csoportosulások a mai napig üldözik az olykor már 90. életévüket betöltött II. világháborús katonákat.
A felszólalás után megérkezett ifj. Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal részéről, hogy közelebb hozza a hősök szellemét. Felidézte a Becsület Napja emléknap megszületésének körülményeit. 1995 őszén az Arcvonal vezetői a Várban sétálva megkérdeztek egy idős bajtársat az általuk egy rádióbeszélgetésben nemrégiben hallott, II. világháború végi budai harci eseményről, a kitörésről. Vojt Rezső (Rudi bácsi) az SS kötelékeiben ott harcolt Európa többi hősével a Várban, olyan katonák társaságában, akik vérüket áldozták a szabadságért, sokan egy olyan városban, mely távol esik hazájuktól. A kitörés napján összeszedték amijük még maradt, ez csupán néhány harckocsit és lőfegyvert jelentett, csekély munícióval. A katonák tudták, hogy meg fognak halni, mégis végrehajtották a háború egyik legfelemelőbb harci fordulatát: a kitörést. Ifj. Győrkös István kiemelte, hogy ezeknek a katonáknak az égvilágon semmijük nem volt már hátra, csak a becsületük. Tudták, hogy a halál is jobb a letérdelésnél, ezért kitörtek. 65 év távlatából mi tudjuk, hogy a becsületük megmaradt, miként az előadó édesapja mondta '98-as beszédében: a becsület több mint az élet. Az ősök példája lebegett a kitörők előtt is, a Hunyadiak, Zrínyi Miklós, az egri nők - hogy csak néhányat említsünk a nemzet hősei közül - soha nem adták fel a harcot. Győrkös elmondta, hogy a túlélő kitörők hivatalos létszáma 800 főre tehető, ám itt nem a számok a lényegesek, hanem a száraz tények és számok mögött lévő magas rendű, példamutató erkölcsi mozzanatok. Az előadó hitet tett a hősök emlékének ápolása mellett, hiszen ha mi nem tesszük ezt meg akkor a liberális történelemszemlélet minden értéket felemészt mögöttünk.
Ifj. Győrkös István előadása után a budai Vár felé vettük az irányt. A Vár több pontján elhelyeztük mécseseinket és fejet hajtottunk a hősök előtt. Ezután még néhányan mécsest gyújtottunk a János kórház északi részénél, Vannay László parancsnok halálának helyszínén.
A csütörtöki estével kapcsolatban ki kell emeljem a rendőrség korrektségét velünk szemben. Tisztában voltak azzal, hogy mit szeretnénk, miről emlékezünk meg, tudták hogy mindezt méltó módon tesszük meg, ezért a Várban is odafigyeltek ránk az antifasiszta söpredék esetleges provokációi, támadásai miatt.
A szombati délutánt sokan már nagyon régóta vártuk. A fővároson kívül került megtartásra a Becsület Napja rendezvénysorozat fő eseménye. Szép környezetet találtak a szervezők, távol a belváros zajától, bűzétől, liberális mocskától, multikulti szennyétől. El lehet mondani, hogy már az odaút tesztelte a megemlékezők fizikumát, ám pont ennek okán is nagy élmény volt a helyszínre való megérkezés. A Himnusz eléneklésével kezdődött a megemlékezés, majd Ifj. Győrkös István beszédét hallhattuk. Kiemelte, hogy nem MNA-sokat, PHM-eseket, vagy gárdistákat lát itt: büszke magyarok gyűltek össze, akik bár nem mindenben értenek egyet, de a céljaik közösek. Az EMM részéről Barkai Roland beszédében kiemelte, hogy azon csoportok, akik most a helyszínen vannak, alapvetően a tevőleges nemzetszolgálat céljából végzik munkájukat szervezeti kereteiken belül. A nemzet legjobbjai bármikor készek megvédeni hazájukat. A beszédeket a nemzeti szervezetek felemelő koszorúzási ceremóniája követte, minden jelenlévő szervezet két-két taggal koszorúzott. A megemlékezés az Ébredj magyar eléneklésével zárult. Itt megjegyezném, hogy ezt a buzdító énekünket legalább háromféleképpen énekeljük és énekeltük ott a helyszínen is, érdemes lenne ebben is valami egységes formára törekedni.
Ezúton köszönöm az Egységes Magyarország Mozgalom szervezőinek munkáját és az összes jelenlévő szervezet - a köztük lévő ideológiai-, vagy véleménybeli különbségeik ellenére - összetartásra, egységre irányuló törekvését. Mi, nemzeti gondolkodású civilek kívülről látjuk, hogy nemzetünknek ez az összefogás az utolsó esélye - minden erőnkkel támogatjuk az EMM-et.
Kitartás!
P. György
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
