Mikor levelet kaptam, amelyben meghívták a női tagozatot az idei központi táborba segíteni, nagyon megörültem a lehetőségnek. Sajnos néhány lány nem tudott eljönni, így hárman voltunk, bár egyikünk nem tudott végig maradni. Mikor leszálltam a vonatról, rögtön feltűnt, hogy a bajtársaimon kívül egy pár rendőr is várt a peronon. Az igazoltatáson átesve egy idősebb bajtársunk, akinek ez volt az első tábora, elvitt minket autóval a táborig.

A tábor egy volt szovjet laktanya területén került megrendezésre, mi egy három szintes, hatalmas épületben rendezkedtünk be. Bár a tábort rendező csoportok, amennyire tudták, kitakarították a területet, még így is maradt bőven tennivalónk, hiszen talán '91 óta nem volt ott takarítva, és rengeteg volt a törmelék, a por és a pókháló. Ráadásul első nap nem volt partvis, hanem csak valami olyan kis seprűszerű dolog, ami leginkább egy cirokseprű egy kis részének tűnt, de nyél nélkül. Így aznap elég sokat hajolgattunk. Szerencsére felmosópamacs és vödör az volt. Ilyen sok port előszörre lehetetlen felmosni, gyakorlatilag néhány csavarás után a vízből folyékony sár lett. Aznap még nem volt ellátás, így a takarításon kívül más dolgunk nem akadt. Először az ellátóhelyiséget pucoltuk ki. Rengeteg törmelék volt a falak mellett, főleg az ablaknál. Találtunk mindenféle "kincset" is, például rég megszűnt termékek csomagolását, vagy egy oroszul írt üdvözlőlapot.

Másnap reggel virslit főztünk, és mivel kaptunk partvist, így nekiállhattunk takarítani. Aznap a por sűrű ködöt alkotott, emiatt nem arattunk sikert a fiúknál, de szerencsére ezek után, ha felsepertünk, már nem vertük úgy fel a port, mint az első alkalommal. Ebédre bivalypörkölt volt főtt krumplival, a vacsora hideg volt egész héten, ahogy a virsli után már a reggelik is. A kenyér és a különféle alapanyagok hámozása, felvágása a mi dolgunk volt, ahogy a kantinban is mindig volt valaki, hogy az ásványvizet, csokit osztogassa igény szerint. Nem volt sok szabadidőnk, de szívesen tettük a dolgunk, gyorsan telt az idő. A fiúk pedig elmondásuk szerint hálásak voltak nekünk, nem egyszer meghívtak minket egy-egy csokoládéra, vagy ha egyedül voltunk, odajöttek beszélgetni hozzánk. Megmosolyogtuk, ahogy a délelőtti foglalkozáson elfáradt katonák szeme felcsillant, ahogy a készülő ebéd illata megcsapta az orrukat, és izgatottan érdeklődtek, mikor lesz kész. Előfordult egy-egy vakriasztás is, amikor a fél század odarohant csajkával a kezében, és szegények a kellemetlen igazság kiderülése után csalódottan rogytak a lépcsőre, majd árgus szemekkel figyelték, mikor ételkóstolgatás volt, hogy ugorhatnak-e. A másnapi babgulyás szintén sikert aratott, de az utána következő grízes tészta egy kicsit több lett a kelleténél, bár szépen fogyott, és még azoknak is ízlett, akik állításuk szerint nem szerették. Talán az volt a titka, hogy a gríz nem olajon, hanem zsíron volt pirítva, és a füst is különleges zamatot adott neki. Volt, aki másnap reggel is azt kért reggelire. Sajnos nem tudtuk megnézni, milyen kiképzésen estek át harcosaink, de a beszámolók alapján nem lehetett könnyű, és időnként egy-egy sérült is visszaszállingózott az épületbe. Kedves idős sofőrünk szintén részt vett a foglalkozásokon, hihetetlen akaraterővel és elszántsággal állt helyt a fiatalokat is erősen próbára tevő helyzetekben, a kiképzők elismerését is kivívva ezzel. Ahogy telt az idő, egyre jobban meg tudtuk különböztetni egymástól az első pillanatban annyira egyforma egyenruhásokat, egyre jobban kirajzolódott az egyéniségük előttünk, s bizony az egyenruha ellenére rendkívül különböző emberek voltak, de közös volt bennük a hazaszeretet, a kitartás, a hit, a szeretet és bizalom a többiek iránt, az elszántság és az, hogy hogy mind bakancsban trappoltak be a frissen felhipózott fürdőhelyiségbe, ami a pancsolás után sárban úszott... Viszont a hálókörletüket maguk takarították, és arra is volt nem egy példa, hogy mikor takarítottam a fürdőt, folyosót, akkor valamelyikük odajött, hogy majd ő innen folytatja. Teljesen meg voltunk lepődve azon a szereteten és hálán, amivel körbevettek minket, az udvariasságon és előzékenységen, ami már kiveszőben van a mai férfiakból, de a hungaristáknál magától értetődő. Persze idővel, ahogy jobban összeszoktunk, szívesen ugrattak minket, csipkelődtek, de nem lépték át a jóízlés határát, sokat kacagtunk rajtuk, néha már fájtak az arcizmaink és a hasunk a nevetéstől.

Csütörtök délután el tudtunk szakadni egy kicsit a tennivalóktól, így kaptunk önvédelmi oktatást. A "támadónk" először zavarban volt, mondván még sosem támadott meg nőt, de azért igyekezett valós élethelyzetet teremteni, tehát enyhe ellenállásra nem engedett el minket, mondván, tapasztaljuk meg, éles helyzetben sem elég kíméletesen próbát tenni a szabadulásra, mert akkor még nagyobb bajba kerülhetünk. A támadó sokszor nem számít ilyen ellenállásra, hanem csak hátrálásra és rángatásra, ezért fontos a meglepetés erejét kihasználnunk, s olyan csapást mérni a lágy részekre, ami egy kis előnyhöz juttat minket a menekülés során. Ezután airsoft fegyverrel célba lőttünk, megtanulva a helyes fegyverfogást és testtartást is. Az amazonképző tanfolyamot elég sikeresnek értékeltük, bár még érdemes lesz gyakorolni, hogy a tanult fogások jobban berögződjenek, ösztönössé váljanak.

A táborzáró egyéb meglepetéseket is tartogatott számunkra. A nők nem szoktak beállni a sorba, távolabb állva figyelik az eseményeket, de ezúttal megkértek minket, hogy mi is álljunk be, amit csodálkozva meg is tettünk. Ifj. Győrkös István az értékelése után azt mondta, fel szokás sorolni azokat a bajtársakat, akiknek különösen hálásak valamiért, s ekkor a mi nevünket mondta először, és kiemelte a táborban nyújtott segítségünket, s hogy ezért milyen hálásak. Nagyon meglepődtünk, és csak belepirulva hallgattuk, hiszen nekünk az volt a természetes, hogy gondoskodhattunk a bajtársainkról, s szívesen tettük, szolgálatainkért kárpótolt bennünket a rengeteg szeretet és kedvesség, amivel a hálás fiúk körbevettek minket. Mindenki nagyon a szívünkhöz nőtt, és rendkívül hiányoznak. Még aki egy kicsit rossz lelkiállapotban is érkezett, az is feltöltődve ment haza, tele hittel és reménnyel. Ez nem olyan, mint mikor egy szokványos baráti társaság összeül a kocsmában. Valahogy a levegőben volt valami, amit leírni nem tudok, de aki ott volt, az mind érezte ezt a különös érzést, a bajtársias hangulatot. Nagyon örülünk, hogy eljöhettünk, s számíthatnak a segítségünkre máskor is.

Havasi Csenge – Jövőnk.info

A tábor első napján kora délután érkeztünk a helyszínre, számunkra a nap hátralévő része körletünk kialakításával, a helyi adottságok felfedezésével telt. Korán felismertük, hogy az áram és a vezetékes víz hiánya nagyban megnehezíti az alapvető szükségletek mindennapos kielégítését. Mindenesetre nagyon hamar alkalmazkodni tudtunk a körülményekhez, a szúnyogok invázióihoz, a tikkasztó hőséghez.

Napi teendőink között a közös helyiségek takarítása, az ellátás biztosítása szerepelt. A bajtársak felajánlása által ezentúl lehetőségünk nyílott különböző önvédelmi fogások elsajátítására, valamint az airsoft fegyverek kipróbálására.

Mi, nők háttérmunkánkkal járultunk hozzá a tábor sikerességéhez, a nagyobb rész a férfiakra esett. Ők az ország különböző területeiről érkeztek, több esetben egymást segítve, az utazást és a szükséges eszközök eljuttatását is közös összefogással oldották meg. Családapákról, dolgozó emberekről van szó, akik meg tudták, meg is akarták oldani a majdnem egyhetes programon való részvételt. Az elkötelezettség, a mindenkori helytállás kiváló példája ez.

A résztvevők - akár a régi motorosokra, akár az újakra gondolunk - rendkívüli fegyelmezettséggel viseltettek egész hét alatt. Az izzasztó melegben szó nélkül tettek eleget minden parancsnak, legyen szó alaki kiképzésről vagy épületharcászatról. A szabadidőként kijelölt órákban jóízű beszélgetéseknek lehettünk részesei, kezdve az ismerkedéstől a világban zajló változások érékelésén át a céljaink eléréséhez vezető út felvázolásáig. Az újak, akárcsak mi nők, bátran fordulhattunk tanácsért a tábor szervezőségéhez a különböző kérdéseket illetően. A bajtársak elméleti és gyakorlati tudása nagyban hozzájárult ismereteink bővüléséhez. A különböző problémák átbeszélése, a közös tábori programok szervezése révén is az összetartozás, a bajtársiasság érzete gazdagította mindannyiunk szívét.

A Szellemi harc, a harc szelleme címmel tartott előadás növelte bennünk az elkötelezettséget a krisztusi életút iránt. A jó kiállású, tenni kész, érett férfiak sokasága szemet gyönyörködtető látvány volt. A legifjabbak is páratlan felkészültségről, a mai világra legkevésbé sem jellemző kiváló erőnlétről tettek tanúbizonyságot. Az eskütételt követően pedig számos férfinak gratulálhattunk, eddigi munkájuk, áldozatvállalásuk beérte méltó gyümölcsét.

Az imaszobának kijelölt teremben elhelyezett szentkép előtt térdelve többen kértük Isten segítségét, áldását munkánkra. A kegyelem nem maradt el, lélekben felfrissülve, élményekben gazdagon, s már a legközelebbi alkalomról értekezve indulhattunk útnak hazafelé.

Szabolcsi Hajnalka – Jövőnk.info