| JÖVŐNK : Ki a politikai közellenség? |
Ki a politikai közellenség?
forrás: Jövőnk.info 2010.07.25. 21:02
A cionista siker nem más, mint bizonyítéka a műveleti területen élők alacsony erkölcsi, vagy értelmi színvonalának esetleg gyengeségének. ... A liberális erkölcstelenség csak erkölcstelen közegben életképes, ezért nem más, mint minősítési tényező. Ez a három ellenséges vonulat csak a legyengült, vagy leigázott társadalmakban életképes, és csakis a leigázottak együttműködésével maradhat fenn. ... A szabadságharcok döntő többsége sikeres volt, ha nem is az első kísérletre. A siker záloga a népi egység, a belső összetartás. A hódító végül is teljesen természetes cselekedetet hajt végre, amikor a rendelkezésére álló erők felhasználásával életterét növelni igyekszik. De ennél is természetesebb és jogosabb az ellenállás. Ez egy örök küzdelem, melynek semmiféle liberális hülyeség nem tud véget vetni. Ma is folyik ez a harc, és mindig is folytatódni fog. Legfeljebb az eszközök változnak. A leigázottak végső vereségét minden esetben a belső árulás okozta. A túlerő időlegesen fölénybe kerülhet, de árulás nélkül hosszútávon képtelen kitartani. ... A szabadságharcot mindenhol az ellenállás egysége juttatta győzelemre. Tehát: nem az elnyomás a fő gond, hanem a szabadságharcos oldalon az egység hiánya. Az ellenállás egységének a hiánya. Ki kell ezért jelenteni: a legnagyobb ellensége a szabadságnak az, aki az elnyomott nép ellenállásának az egységét veszélyezteti, vagy megbontja. 
Ki a politikai közellenség?
Közellenség jelzővel általában azokat illetik, akik nagy veszélyt jelentenek a közösségre. Az első számú közellenség meghatározást a legnagyobb veszélyt jelentőkre használják. A politika világában sincs ez másként, csak annyi a különbség, hogy világnézeti elkötelezettség alakítja ki ezt a valójában erkölcsi véleményt. Így fordulhat elő az az eset, hogy egy markáns világnézeti irányzatot követő közösség elsőszámú közellenségnek nyilvánítja a vele szemben álló világnézet követőit, míg azok ugyanezt megteszik ellenlépésként. Így két elsőszámú közellenséggel gyarapodott az ellenségek tábora, holott mindkét közösség a saját normái szerint akár erkölcsösnek is nevezhető. Világnézeti alapon történt az ellenség megnevezése, ezért csak a politika világának a határain belül van szerepe.
Az Arcvonal, annak ellenére, hogy valóban egy markáns világnézet képviselője, a közellenség megnevezésekor kizárólag az általános és örök érvényű erkölcsi alapokra hivatkozva, és a nemzet egészére nézve is veszélyes tényekre alapozva nyilvánít véleményt.
A nemzet elsőszámú közellenségének, illetve mivel több csoportosulásról beszélhetünk, ezért a közellenségeinek a magukat szélsőjobboldalinak, nemzeti radikálisnak, szkinhednek nevező érdek és bűnszövetkezet lumpen elemekből összeverbuválódott MNA-ellenes egységfrontját nevezzük. Miért ők az első számúak, és miért nem a cionisták, a bolsevisták, vagy a minősíthetetlenül erkölcstelen liberálisok? Azért, mert ezek is ellenségei a nemzetnek, de vannak olyan tulajdonságaik, melyeket figyelembe véve, nem első számúak a mi értékrendünk szerint. A cionisták, bár általában erkölcstelen eszközökkel, de a saját népük, fajuk érdekeiért harcolnak. Rengeteg szenvedést és gondot okoznak ezzel a világ népeinek, azonban van egy sajátos erkölcsi normájuk, amit egymásközt mindig betartanak. Nagyon veszélyesek, de akik ismerik őket, azok számára kiszámítható a viselkedésük, a reakcióik. Vezetőik okos és képzett zsidók, de nem intelligensebbek mint mi, ezért csak az elbutított, primitív közösségekben érnek el kiemelkedő sikereket. A cionista siker nem más, mint bizonyítéka a műveleti területen élők alacsony erkölcsi, vagy értelmi színvonalának esetleg gyengeségének. A bolsevistákkal sincs különösebb gond. Nagyon sok mindent átvettek a cionistáktól, de mivel értelmi képességeik általában jóval alacsonyabbak (de nem hülyék), ezért a veszélyességük sem nagy. A liberális erkölcstelenség csak erkölcstelen közegben életképes, ezért nem más, mint minősítési tényező. Ez a három ellenséges vonulat csak a legyengült, vagy leigázott társadalmakban életképes, és csakis a leigázottak együttműködésével maradhat fenn.
Sok nemzet került már igen nehéz helyzetbe, de ez nem jelentette számára az önfeladást. A szabadságharcok története mindig a leigázottak küzdelme a hódítóval, a leigázóval. A szabadságharcok döntő többsége sikeres volt, ha nem is az első kísérletre. A siker záloga a népi egység, a belső összetartás. A hódító végül is teljesen természetes cselekedetet hajt végre, amikor a rendelkezésére álló erők felhasználásával életterét növelni igyekszik. De ennél is természetesebb és jogosabb az ellenállás. Ez egy örök küzdelem, melynek semmiféle liberális hülyeség nem tud véget vetni. Ma is folyik ez a harc, és mindig is folytatódni fog. Legfeljebb az eszközök változnak.
A leigázottak végső vereségét minden esetben a belső árulás okozta. A túlerő időlegesen fölénybe kerülhet, de árulás nélkül hosszútávon képtelen kitartani. Ha csak a világbirodalmak ellen szabadságharcot vívó népek történetét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy Franciaország a napóleoni időkben szinte egész Európát elfoglalta, de a szomszédos Spanyolországot képtelen volt leigázni. A népi ellenállás - a gerillák - tönkretették a legjobban kidolgozott katonai terveket is. Az angol világbirodalom a szomszédos kis Írországgal nem bírt soha, és az USA szégyenletes vereséget szenvedett Vietnámban. És sorolhatnánk a példákat hosszasan. A szabadságharcot mindenhol az ellenállás egysége juttatta győzelemre.
Tehát: nem az elnyomás a fő gond, hanem a szabadságharcos oldalon az egység hiánya. Az ellenállás egységének a hiánya. Ki kell ezért jelenteni: a legnagyobb ellensége a szabadságnak az, aki az elnyomott nép ellenállásának az egységét veszélyezteti, vagy megbontja.
Magyarországon ezt a bomlasztó tevékenységet olyan lumpen elemekből és fizetett ügynökökből álló egységfront hajtja végre, melyet egyetlen áruló jelről lehet felismerni, ez pedig nem más, mint az Arcvonal-ellenesség. Ez a buta és ennek ellenére beképzelt társaság minden viszonylatban mélyen a cionista, bolsevista és a liberális bajkeverők szintje alatt vegetál. Nem kell mást tennünk, mint végigolvasni írásaikat, kommentjeiket. A külvárosi kocsmák lumpen stílusa azonnal szemünkbe tűnik, nem beszélve a nyilvánvaló hazugságok tengeréről, amit a leplezetlen gyűlöletük fed be. Legmarkánsabb ismertető jelük a végtelen butaság. A kretének és a gnómok mindig is utálták az épeket, nincs ebben semmi rendkívüli. Különlegesnek csak az nevezhető, hogy milyen széleskörű ez a megnyilvánulás, és hány különböző felfogású személy és csoportosulás alkotja ezt a bűnszövetséget. Ebből is látható, nem világnézeti különbözőség váltotta ki ezt a háborút, hanem erkölcsi. Az Arcvonal kiemelkedően magas erkölcsisége váltott ki érthető gyűlöletet az erkölcstelen, alja emberekből. Most összefognak és mint a veszett kutyák, ránk akarnak támadni. De ez a kutya hülye is. Olyan erőnek akar nekimenni, mely képes úgy eltaposni, mint egy kis férget. Megváltoztak az erőviszonyok, kis senki és semmi az Arcvonalhoz viszonyítva ez a bűnszervezet.
Ez, amit művelnek hazaárulás, erkölcsi fertő, politikai banditizmus. Bármilyen csomagolásban is igyekeznek ezt elfogadtatni, valahol mindig kilóg a sátáni lópata. A céljuk pedig nem más, mint az egység megbontása, kialakulásának akadályozása. Ezért nevezzük őket a magyarság első számú közellenségének, és ilyen alapon fogunk velük szemben eljárni. Rendszerváltásról álmodoznak, ahol frusztrált egyéniségüknek megfelelő helyzetet képzelnek el.
Csak annyit üzenünk nekik; imádkozzanak - ha tudnak -, imádkozzanak sokat azért, hogy ne legyen rendszerváltás. Mert nem fogják túlélni!
V. István – Jövőnk.info
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
