A Hit Gyülekezetének karmaiban
NIF 2011.03.18. 17:39
Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád ne m “hites&”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez. A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltétel ezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot. Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”
A Hit Gyülekezetének karmaiban
Az alábbiak valószínűleg igazak, mert több – sikeresen kilépett – volt Hit Gyülekezetes kedves ismerősöm hasonló dolgokról számolt be, s ma ők is nehezen élnek, mióta kiléptek onnan (NIF szerkesztő)
Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.
riporter: -Hány éves voltál, amikor kapcsolatba kerültél a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Huszonegy, és hat évet töltöttem a gyülekezetben.
riporter: -Egyáltalán hogyan kerül valaki kapcsolatba a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Barátok, ismerősök révén. De a szekta tagjai utcai evangelizációkat is tartanak. Engem barátok hívtak, mondták: gyere, jó zene van, sokan járnak. Megkapó a hangulat, az istentisztelet modernsége. Az Istent dicsérő dalok diszkó, country, rock vagy rap stílusban vannak előadva. És ez az újszerűség, fiatalos hangulat magával ragadja az embert. Az biztos, hogy a szekták tudnak a fiatalok nyelvén szólni. És a végén az ember úgy belegabalyodik a szektába, mint a macska a fonálba…Heti három alkalommal van összejövetele a gyülekezetnek, minden alkalommal 5-6 ezren jönnek össze. Sok a fiatal, de vannak idősek is, láttam rendőröket, dandártábornokokat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Sok prominens politikai személyiség tagja a Hit Gyülekezetének, például Hack Péter az SZDSZ-ből, aki presbiter a Hit Gyülekezetében. De meglátogatták a gyülekezetet milliomos amerikaiak is.
riporter: – Az ember elkezdi látogatni a gyülekezetet, mert megkapja őt a fiatalos légkör. Hogyan tovább?
volt Hit Gyülekezete tag: – Mikor látják, hogy gyakrabban van ott az ember, akkor ajánlatot tesznek, hogy járjon házi csoportba, házi tanulmányozásra. Egy-két kérdéssel finoman kiszimatolják az anyagi hátteredet is. Például alámerítkezéskor – mert az is van – felírják az egyén nevét, címét telefonszámát és a foglalkozását. Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád ne m “hites&”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez.
riporter: – Hallottam, hogy szoros összefonódás van az SZDSZ és a Hit Gyülekezete között. És a választások idején a gyülekezet imádkozott az SZDSZ ellenségeinek a vesztéért.
volt Hit Gyülekezete tag: – Amerikai karizmatikus hittérítőkkel is kapcsolatban van a Hit Gyülekezete. A Hit Gyülekezete tulajdonképpen amerikai modell. Az SZDSZ-szel tudvalevőleg szoros az összefonódás. Választások idejé n meg kellett átkozni azon politikai pártok tevékenységét, amelyek nem az SZDSZ-szel vannak. Például a Fidesz székházat az “imakommandó” órákon keresztül átkozza.
riporter: – Imakommandó?
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen. Amikor például Németh Sándornak jelenése volt a tévében, ahol a Hit Gyülekezete kétes dolgairól kérdezték őt, akkor az imakommandónak előtte három napig Németh Sándor padlásán kellett űzni a tévéből jövő démonokat, amik majd rá akarnak telepedni, amikor elmegy a tévébe.
riporter: – A Fidesz-re mondott átok miről szól?
volt Hit Gyülekezete tag: – “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” És amikor egy személy ellen szól az átok, akkor a 109-es zsoltárt mondják ellene, behelyettesítve az átkozott nevét.
riporter: – Hány tagja van a Hit Gyülekezetének?
volt Hit Gyülekezete tag: – Hatvanezer. A fő bázis Budapesten van, de természetesen vannak vidéki gyülekezetek is. A Hit Gyülekezetének van óvodája, bölcsődéje, általános iskolája, gimnáziuma, és hittudományi akadémiát is működtet.
riporter: – Értem. Szóval a nyolcvanas évektől 2000-ig, a Hit Gyülekezete ezerről hatvanezerre nőtt lélekszámban, anyagi befolyása pedig óriási lett. Ez mivel magyarázható?
volt Hit Gyülekezete tag: – A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól.
riporter: – Hová mennek ezek az összegek?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Hit Gyülekezetének van egy bankszámlája. A tizedet azonnal nyomják rá a számlára, a vidéki gyülekezetek is, tehát az meg egyenesen Pestre érkezik, utána a pénz sorsa ismeretlen. Az adományok egy részét arra használja a gyülekezet, hogy fizesse a bérleményt, de mondjuk, azt sem kell mindenhol, mivel egyre több gyülekezetnek saját épülete van már, amelyeket a hívők pénzén építenek föl, de az épület a Hit Gyülekezetének a tulajdonát képezi. Így az adományok szintén mennek Pestre, a főbázisba. Aztán vannak húzá sok időről időre, mint például mikor az egyik gyülekezet pásztora azt mondta nekünk nagy lelkesedéssel: “Tudjátok mit, dobjunk össze a Németh Sándornak 150 ezer forintot!” És mi összedobtuk neki a 150 ezer forintot hat istentisztelet folyamán. Beletettük egy borítékba a pénzt, és a pásztor elvitte neki. Németh Sándortól néhány nap múlva kaptunk egy faxot, hogy köszöni szépen a -i gyülekezet kedvességét. Ennyi. Ezzel lehetett minket etetni.
riporter: – Van valami elszámolás a vezetőség részéről azzal kapcsolatban, hogy mire fordította a befolyt pénzösszeget? Vagy csak vakon kell bízni abban, hogy a felkentek Isten akarata szerint a gyülekezet érdekében költik el a pénzt?
volt Hit Gyülekezete tag: – Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltétel ezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot.
Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”
riporter: – Mi van akkor, ha egy egyszerű kis “hites” meggondolja magát és azt mondja, hogy én ebből kiszállok?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ha rövid ideje van ott, és nem jár a szája, tehát nem a gyülekezeten belül akar reformálni, és ha nincs jelentős anyagi bázisa, akkor szép csendben kiléphet, a kutya sem fogja keresni. De ha valaki régóta ott van, esetleg már valamilyen beosztása is van, tehát már belelát a dolgokba, vagy anyagilag befolyásos ember, akkor először szép szóval próbálják őt rávenni, hogy vissza kéne jönni. Ha az illető nem jön vissza, akkor a gyülekezet fel van szólítva, hogy átkozza meg ezeket az egyéneket. Az ott maradottaknak pedig átok terhe mellett el kell mondaniuk egy esküt, hogy ők maradnak a gyülekezettel. A hívőket abban a félelemben tartják, hogy az átkok fognak. Tudják, hogyha kilépnek, akkor az egész gyülekezet hónapokig átkozza majd őket. Voltak, akik évek után nem bírták tovább, gyomorfekélyt kaptak, idegileg tönkrementek, egy kedves ismerősöm gyomorrákban meghalt, többen öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, valaki a Dunába ugrott. Egyik ismerősöm a pszichiátriára került, miután sikerült elszakadnia a gyülekezettől, de hónapokig kínzó fejfájás gyötörte, mert tudta, hogy őt most állandóan átkozzák.
riporter: – A te kálváriád hogyan kezdődött? Boldog, hívő ember voltál, eljártál a gyülekezetbe, sírtál, énekeltél a többiekkel, egyszer csak valami beárnyékolta ezt az állapotot. Mi volt az?
volt Hit Gyülekezete tag: – Én ferencesek között érettségiztem és katolikus papi hátterem is van. Amikor elkezdtem látogatni a Hit Gyülekezetét, a korombeli fiatalok úgy ösztönösen körém csoportosultak, gyülekezet után odajöttek hozzám beszélgetni. A pásztorok is látták, hogy hatással vagyok az emberekre, ráadásul komolyan veszem a dolgokat, így egy idő után csoportvezető lettem, és az otthonomban tanulmányozást folytattam a rám bízott “házi csoporttal”. Vagyis akkor már az otthonomban, mert időközben megnősültem, feleségül vettem egy lányt, aki szintén a Hit Gyülekezetébe járt. Minden szépnek és magasztosnak tűnt, rendszeresen jártunk a gyülekezetbe, ahol eufórikus hangulat uralkodott, az emberek nyelveken beszéltek, elájultak, amikor a nagykenetű testvér megérintette őket, és mi szentül hittük, hogy a szent szellem munkálkodik a gyülekezetben. Boldogok voltunk Én abban az időben egy kiadóvállalatnál dolgoztam, amelyet a Hit Gyülekezete működtetetett, és irodai munkám során észrevettem néhány húzást, pontosabban pénzzel való visszaélést. Egyszer bent maradtam az irodában, átnéztem a számlákat, kijött, hogy több millió forinttal nincs elszámolva.
riporter: – Ennek mi köze a Hit Gyülekezetéhez?
volt Hit Gyülekezete tag: – Csak annyi, hogy a kiadót működtető főnökeim presbiterek voltak a Hit Gyülekezetében. Akkor döbbentem rá, hogy mi kis naiv emberkék vagyunk, akiket az orrunknál fogva vezetnek, és azt hazudnak össze, amit csak akarnak. Felhívtam az egyik nagykenetű testvért, mert tanácsot akartam tőle kérni, és bizalmasan elmondtam neki, hogy mit vettem észre a pénzügyekben, de kértem őt, hogy ne mondja el senkinek. Azt mondta, nyugodjak meg, nem szól senkinek. A következő gyülekezeti összejövetelre azonban lejöttek hozzám Pestről a nagykenetű testvérek és a házi csoportom meg a feleségem előtt elkezdték felsorolni a “bűneimet”, amit szerintük a hat év alatt elkövettem ennyit a nagykenetű titoktartásáról. Ott helyben leváltottak, mint csoportvezetőt, és a munkahelyemről is azonnali hatállyal elbocsátottak. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elmentek. Én csak azon gondolkoztam a “vádak” felolvasása alatt, hogy honnan van ez a rettenetes gonoszság bennük, hiszen semmi nem volt igaz a vádakból. Az egész olyan volt, mint egy koncepciós per. Nem tudtam, hogy még csak most kezdődik a hadjárat ellenem. A tetvek pletykákat, rágalmakat kezdtek terjeszteni rólam a pesti gyülekezetben is, így mindenki felvette ellenem a védekező állást, és kezdték rám mantrázni az átok-zsoltárt. A gyülekezet testvérnői pedig hívogatni kezdték a feleségemet először titokban, majd teljesen nyíltan azzal a sürgetéssel, hogy váljon el tőlem, mivel én az ördögtől vagyok, és ilyen emberrel nem lehet együtt élni, és a nagykenetű testvér ilyen esetben megengedi a válást. Néhány nap múlva betörtek hozzánk, testileg bántalmaztak, keresték a számlákat. Én fenyegettem őket, hogy feljelentést teszek a rendőrségen. és mindent kitálalok.
riporter: – Ez azért merész dolog, nyíltan meg fenyegetni valakit, akinek ráadásul takargatnivalója van.
volt Hit Gyülekezete tag: – Meg is tettem a feljelentést, be is vitték az érintetteket a fogdába. Csakhogy a rendőrségen ők is tettek ellenem feljelentést, méghozzá azt, hogy azért keresték nálam a számlákat, mert a sikkasztást én követtem el a cégnél, és azért meg akarták szerezni tőlem az iratokat. Akkor ott a rendőrségen még egyszer behúztak a csőbe, elkezdtek könyörögni és fenyegetőzni, hogy enyhítsek a feljelentésen, mondjam azt, hogy nyitva volt az ajtó, tehát nem betörés volt. Azt ígérték, hogy ha ezt megteszem, akkor ők visszavonják az ellenem tett feljelentést. Én megváltoztattam a feljelentést, így kiengedték őket, ők viszont nem vonták vissza az ellenem tett feljelentést. Itt nagyon ráfáztam. Nekem ekkor nem volt munkám, eléggé le voltam rongyolódva, gondoltam, új életet kezdek. Elhatároztam, hogy beállok rendőrnek és lesz belőlem egy becsületes rendőr. Mikor elmentem bejelentkezni a rendőrségen, akkor tudatták velem, hogy pszichológiai tesztnek is alá kell vetni magam, hogy lássák: megfelelek-e rendőrnek. Mondtam, semmi akadálya. A pszichológiai tesztet szakorvosnak kellett elvégeznie. Elmentem a szakorvoshoz, aki felajánlotta, hogy bead nekem egy nyugtató injekciót, egy idegerősítőt csak egy nagyon gyengét -, hogy megnyugodjak. Beleegyeztem, mert valóban eléggé megviseltek a történtek. Eszembe se jutott, hogy Haloperidolt kapok.
riporter: – Mi az a Haloperidol?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Haloperidol injekción keresztül beadott elektrosokk. Szóval beadta. Mikor mentem haza a vonattal, már az úton éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyelvem összecsavarodott, a végtagjaim kicsavarodtak, csurgott a nyálam, szóval nem voltam a magam ura. Mikor hazaértem, a feleségem látta, hogy baj van, kihívta az orvost, de az tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy mit kaptam, mi ellen adja be az ellenszert Azt hittem, hogy egy-két nap alatt átmegy rajtam. Három hét múlva mikor már tovább nem bírtam, szóltam az egyik barátomnak, hogy vigyen vissza a pszichiáterhez. Egy vasárnapi napon történt. Odaálltam elé, csak annyit mondtam, hogy “Ez van”. Ő erre azt felelte, hogy ilyen apróságokkal ne zavarjam a hétvégi ügyeletét. Rendben, mondom azzal is megzavarhatom az ügyeletet, hogy elugrok a rendőrségre, és feljelentem. Erre aztán megnézte a kórlapomat, majd egyszerűen csak annyit mondott, hogy tévedésből mást adott be nekem a nyugtató helyett, de ebből ne csináljak nagy ügyet, ez bárkivel megeshet. Azután beadta az ellenszert, és én nem jelentettem fel. Mikor hazaértem a kórházból, a feleségem addigra összecsomagolta a holmiját, és kijelentette, hogy ezt ő tovább nem bírja, elválik tőlem. Beadta a válópert, meg sem kellett jelennem a tárgyaláson, elválasztottak. És ez sajnos így van Magyarországon, úgyhogy akaratom ellenére felbontották a házasságunkat.
riporter: – Jártál még ekkor a Hit Gyülekezetébe?
volt Hit Gyülekezete tag: – Nem. Otthon olvasgattam a Bibliát, és töprengtem, hogyan legyen tovább. Elhatároztam, hogy felhívom a Magyar Fórum szerkesztőségét, hátha érdekli őket az esetem. Érdekelte őket, ki is jöttek hozzám a lakásomra felvenni a riportot, és ment volna nyomtatásba. Ők nyugtattak, hogy a nyilvánosság védelmet nyújt majd. Arról is szó volt, hogy a tévében is riport készülhetne velem. Ezt én jó ötletnek tartottam. Csakhogy a szekta tudomást szerzett a készülő riportról, és akkor jött az utolsó poén: biciklin tekertem hazafelé, amikor hirtelen megállt mellettem egy rendszámtábla nélküli furgon. Berántottak az autóba, megfenyegettek, hogy esténként ne merészkedjek az utcára és készüljek el mindenre, mert amit a gyülekezet ellen vétek, az már a legsúlyosabb bűn, majd meztelenül kidobtak a város egyik forgalmas utcájára, fényes nappal. (Ezek az emberek a Krisztus nevében a helyes dolgot cselekedték: Ez a fanatizmus hatalma.) A járókelők adtak rám ruhát, mert látták, hogy baj van. Azonnal elmentem a rendőrségre feljelentést tenni, de nem tudtam semmit bizonyítani, mert rendszámtábla nem volt a kocsin, a tetteseknek pedig lett volna alibijük, ha akarták volna, az egész gyülekezet egybehangzóan állította volna, hogy az adott időpontban csoport-tanuláson vettek részt, vagy hasonló. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy elmegyek az országból. Ennyi a történet.
riporter: – Magyarországon többen is lehetnek ebben a helyzetben, hogy bekapcsolódtak egy szektába és nem tudták otthagyni?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ismerek embereket, akik kiléptek a gyülekezetből, és most nagyon rossz életük van. A rengeteg szekta, romboló, pusztító, destruktív hatással van az emberekre, a társadalomra.
riporter: – A Hit Gyülekezetét Nyugatról is támogatják?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ez teljesen biztos. Amerikából mennek pénzek a Hit Gyülekezetébe és vissza. Minden istentiszteleten három zászló függ a színpad fölött. Nem találnád ki, melyek ezek: az amerikai, a magyar és az izraeli. Ráadásul, mivel a Hit Gyülekezete elismert, bejegyzett egyház, nem adózik a bevételei után, sőt állami támogatásban részesül.
riporter: – Tehát itt vagy most, valahol laksz és szeretnéd rendbe tenni az életedet.
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen, újra szeretném kezdeni az életemet, hallgatom az Úr szavát, hogy irányítson.
******************** ********************
A Legfelsőbb Jóságos Isten nevében:
Könyörögve kérjük, hogy akit megkörnyékez a hit(ványak) gyülekezete nagy ívben kerülje el őket!
Önmagától álljon el a belépés gondolatától, aki esetleg ezen agyalt!
Akik meg jelenleg (még) benne vannak, kívánjuk nekik, hogy ébredjenek fel és hagyják ott!
Ehhez sok szeretet-erőt és jó egészséget kívánunk!
És imádkozzunk értük, mert a jó imának is formáló ereje van!
Terjesszük Bartus László – Fesz van (A Hit Gyülekezete másik arca) c. könyvét.
Nemzeti InternetFigyelő
|